A kormány 6 milliárd forinttal támogatja az Audi győri motorgyárának fejlesztését

A kormány 6 milliárd forinttal támogatja az Audi győri motorgyárának újabb 32 milliárd forintos fejlesztését - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten a szerződés aláírásán.

Hozzátette: az Audi motorgyárának fejlesztése azt eredményezi, hogy minden eddiginél környezetkímélőbb és alacsonyabb fogyasztású motorokat gyártanak, a beruházással 380 új munkahely jön létre a győri motorgyárban.

audi

Szijjártó Péter elmondta, a magyar autóipar évek óta tartó kirobbanó formája bizonyítja, Magyarország 2010 óta helyes stratégiát folytat azért, hogy az országot Európa termelési központjává tegye.

A miniszter szerint a járműipar beruházási döntéseinek és teljesítményének fontos szerepe volt abban, hogy a magyar gazdaság 2014-ben tartós növekedési pályára tudott állni.

Szijjártó Péter szólt arról is, hogy a magyar autóipari beruházások nemcsak azért fontosak, mert munkahelyeket teremtenek, hanem azért is, mert magas színvonalú termékeket állítanak elő, hozzájárulnak a magyar gazdaság exportteljesítményéhez, a versenyképesség fenntartásához szükséges magas színvonalú szakemberképzéshez, illetve beszállítási lehetőséget adnak a magyar kis- és középvállalkozásoknak.

Az Audiban zajló fejlesztésekről Szijjártó Péter egyebek között emlékeztetett arra, hogy májusban adták át az új motorfejlesztő központot, júliusban jelentették be a felsőoktatási ipari és egyetemi központ létrehozását Győrben, szeptemberben a második logisztikai csarnokot avatták.

Az Audi a gazdaság zászlóshajó, tavaly mintegy 2 millió motort állított elő, az idei év első felében növelték a termelést, és a remények szerint ez év végén újabb motorgyártási rekordot ünnepelhet az Audi győri gyára - jelentette ki a miniszter, aki szerint az Audi beruházása még szorosabbra fűzi a magyar-német gazdasági együttműködést.

Szijjártó Péter úgy vélte, helyes, hogy a magyar gazdaság ilyen mértékben alapoz az autóiparra, de hangsúlyozta, hogy az autóipari fejlesztések mellett a beruházások ösztönzésével más területeket is fejleszteni kell.

A magyar autóipar az idei év első nyolc hónapjában 16 százalékkal növelte termelését, 5100 milliárd forint értéket állított elő, a magyar export 22 százaléka az autóiparból származik, a teljes feldolgozóipari kibocsátás 30,1 százaléka is innen adódik - ismertette a miniszter.

Szijjártó Péter beszélt arról is, hogy a Volkswagen-csoport vezetője levélben tájékoztatta a kialakult helyzetről. Kijelentette: a VW-csoport bírja Magyarország támogatását, és a magyar kormány továbbra is a lehető leghatékonyabb együttműködésre törekszik a VW-csoport magyarországi zászlóshajójával, az Audival.

Peter Kössler, az Audi Hungaria Motor Kft. ügyvezető elnöke elmondta, a cég részt vesz a motorok és járművek fejlesztésében, és ez fontos helyet biztosít számukra a VW-konszernen belül.

Eddig 7,4 milliárd eurót fektettek be a cég 1993-as alapítása óta Győrben, 2015 első félévében 235 millió euró beruházást hajtottak végre, a mostani támogatási forrásokat pedig a következő években arra fordítják, hogy a motorgyártásban továbbra is előmozdítsák a technológiai kutatást.

Az ügyvezető elnök szerint Magyarország a legvonzóbb termelő ország Közép- és Kelet-Európában, amihez a magyar kormány kedvező feltételrendszert teremt.

Borkai Zsolt, Győr polgármestere kiemelte az Audi, a kormány és a város jó együttműködésének fontosságát. Elmondta, az új beruházás újabb munkahelyeket hoz létre a városban.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com