A következő devizaadós mentőcsomag már kötelező lesz?

Úgy tűnik, az árfolyamrögzítés nem jött be. Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügyekért felelős államtitkára szerint még ebben az évben elindulhat a devizaadósok újabb mentőprogramja. Aki ebből is kimaradna, annak előbb nyilatkoznia kell. Kötelező?

Devizahitel

Orbán Gábor a Heti Válasz mai számában megjelenő interjúban fejtette ki, hogy minden devizaadósnak kötelező lesz igénybe vennie a készülődő legfrissebb mentőcsomagot. Ha valaki mégsem szeretné, és úgy gondolja, jobb, ha újra kihagyja a ziccert, akkor egy nyilatkozattétel után megteheti.

Az adó- és pénzügyekért felelős államtitkár természetesen leszögezte, hogy az üggyel kapcsolatos egyeztetések még folyamatban vannak. Az állami szerepvállalással kapcsolatban a következőket mondta: "nem látom be, miért ne csoportosíthatná át az állam az árfolyamgátra szánt erőforrásait egy másik programra, ha azt tapasztalja: a jogosultak alig 40 százalékának jelent megoldást az árfolyamrögzítés". A jegybank számára jelentős megtakarítással járna a devizahitelek forintosítása, így az itt felszabaduló összeget az új programhoz is fel lehetne használni.

Elmondta, hogy a végtörlesztés speciális problémamegoldásnak számított, hiszen kedvezményes árfolyamon történt. A devizahitelek kivezetésének már egyáltalán nem biztos, hogy kedvezményes árfolyamon kellene végbemennie. Az új megoldásban a tőke, és a kamatok terén nyújtott segítség kombinációja is szóba jöhet. Kiemelte, hogy a kormány az adósok oldalán áll, de a devizaadós mentés közepette nem kockáztathatja a pénzügyi rendszer stabilitását.

Orbán Gábor arra a kérdésre, hogy az IMF-hitel visszafizetése után megcsappant tartalékokat milyen módon kívánják visszatölteni az azt megelőző szintre, az alábbiakat válaszolta: „úgy vélem, az Államadósság Kezelőnek még az idén dollárkötvényt kell kibocsátania a nemzetközi piacokon".

Forrás: Heti Válasz, Privátbankár

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com