A közgyűlés határozatképtelensége miatt egyelőre tőzsdén marad a Plotinus

Nem volt határozatképes a Plotinus Holding Nyrt. közgyűlése, mert nem jelent meg legalább 50 százalék +1 szavazati jogot megtestesítő részvénytulajdonos, így nem döntöttek a tőzsdéről való kivezetésről - tette közzé a társaság a BÉT hivatalos honlapján. A közlemény szerint az igazgatótanács a kérdést újból napirendre tervezi venni a következő éves rendes közgyűlésen.

A társaság január elején tette közzé, hogy az igazgatótanács a Plotinus részvényeinek tőzsdei kivezetését javasolja a részvényeseknek. A tőzsdei jelenléttel járó kötelezettségek ugyanis egyre komolyabb erőforrásokat kötöttek le a vállalatnál, miközben az nem járt jelentősebb előnnyel.

Január elején azt közölték, a társaság a jövőben erőforrásainak túlnyomó részét reálgazdasági befektetésekre fordítja. A változásokra a gazdasági helyzet és lehetőségek függvényében maximum 24 hónapon belül szeretnének fokozatosan sort keríteni - írták korábban. A társaság januárban közölte azt is, hogy a részvényeseknek biztosítani szeretnék a társaságból való kiszállás lehetőségét, ezért január 6-án a Plotinus Holding 150 ezer Plotinus-törzsrészvény vásárlására adott megbízást 5700 forintos árfolyamon. Emellett 10 ezer - szintén tőzsdén forgó - Plotinus 2019/A kötvény vásárlására is megbízást adtak 116 százalékos nettó árfolyamon.


A Plotinus-részvények legutóbbi záróára 5775 forint volt, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyamuk 5900, a legalacsonyabb 5250 forint volt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com