A KSH felgyorsítja a GDP-adatok közlését

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2024 első negyedévétől kezdődően 15 nappal korábban, a tárgyidőszak végét követő 30. napon teszi közzé a bruttó hazai termék (GDP) adatait - közölte a KSH kedden az MTI-vel.Az intézkedéssel a KSH a gyorsabban elérhető, de mégis megbízható GDP-adatok iránti felhasználói igényekre reagál, stratégiai célja a piacra kerülési idők csökkentése, a felhasználói elégedettség növelése - írták.
    

A bruttó hazai termék (GDP) a szezonálisan és naptári hatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján 2024 első negyedévében az előző negyedévihez képest 0,8 százalékkal nőtt, míg a nyers adatok alapján 2023 első negyedévéhez viszonyítva 1,1 százalékkal bővült - idézték fel a közleményben a kedden már az új feltételeknek megfelelően közölt adatokat.
    

A közlemény szerint Magyarország általános gazdasági fejlődéséről szóló első, hivatalos GDP-eredmények eddig 45 nappal a tárgynegyedév vége után álltak rendelkezésre, a most bevezetett változással ez az időtartam 30 napra csökken, a GDP-számítás módszertana változatlan marad. A KSH egyik legfontosabb célkitűzéseinek egyike a piacra kerülési idők csökkentése, az időszerűség javítása. A GDP-adatok esetében látható, hogy az EU-ban már 12 ország T+30 napra közli az adatokat, ezért fontos előrelépés, hogy ezentúl a KSH is ebbe a körbe tartozik - idézi a közlemény Kincses Áront, a KSH elnökét.
    

A GDP az egyik legfontosabb, nemzetgazdasági jelentőségű mutató. A korábban elérhető GDP-adatok segítik az adatalapú szakpolitikai döntéshozatalt, a gazdasági helyzet nyomon követését, az elemzések és prognózisok készítését. A gyorsabb GDP-adatközlés különösen fontos az üzleti és pénzügyi szektor, valamint a befektetők és piaci szereplők számára, hiszen az időszerű információk által lehetővé válik, hogy pontosabb előrejelzéseket készítsenek, és jobban felkészüljenek a piaci változásokra - áll a  közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Allianz: a rolleres károk legnagyobb részét bérelt elektromos járművekkel okozzák

Allianz: a rolleres károk legnagyobb részét bérelt elektromos járművekkel okozzák

A rolleres károk csaknem kilencven százalékát bérelt eszközökkel okozzák, ezért is sürgető a szabályozás - derül ki az Allianz Hungária biztosító szerdán közzétett elemzéséből.

Kivonul Magyarországról a Sameday futárszolgálat

Kivonul Magyarországról a Sameday futárszolgálat

Kivonul Magyarországról a Sameday futárszolgálat, miután meghiúsult az Osztrák Posta leányvállalatával, az Express One-nal tervezett összeolvadása - közölte a román anyacég PR osztálya az MTI-vel pénteken.

Agrárkamara: tévhit, hogy a mezőgazdasági termelőket is védő jégkármérséklő rendszer aszályt okozhat

Agrárkamara: tévhit, hogy a mezőgazdasági termelőket is védő jégkármérséklő rendszer aszályt okozhat

Tévhit, hogy az Országos Jégkármérséklő Rendszer (JÉGER) okozza az aszályt - szögezte le ismételten a rendszert működtető Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Nébih: biztonságosan fogyaszthatók a hazai termésű almák

Nébih: biztonságosan fogyaszthatók a hazai termésű almák

Biztonságosan fogyaszthatók a hazai termésű almák, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a területi élelmiszerlánc-felügyeleti szervek folyamatosan kiemelt figyelemmel és magas mintaszámmal ellenőrzik az almák növényvédőszer-maradék tartalmát.

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

http://ujhazak.com