A KT egyetértését adja a jövő évi költségvetés tervezetéhez, de pontosításokat is igényel

A 3,5 százalékos jövő évi költségvetési hiánycél elérhető, amennyiben a tervezett makrogazdasági pálya megvalósul, illetve az adóváltozásokat és a kiadások csökkenését részletesen kidolgozzák - közölte a Költségvetési Tanács (KT) a 2023-as költségvetés tervezetének áttekintését követően pénteken. A három fős testület egyhangú véleményezésében jelezte, hogy egyetértését megadja, de pontosításokat is igényel.A KT helyes lépésnek nevezte, hogy jövőre a kormányzati szektor eredményszemléletű (ESA) hiánya a maastrichti kritérium közelébe, 3,5 százalékra, míg az államháztartás pénzforgalmi hiánya 3,3 százalékra mérséklődik. Ugyanakkor szorgalmazta a 3 százalékos hiány mielőbbi elérését, amennyiben azt a gazdasági körülmények megengedik.
    

A testület szerint megvalósulhat a költségvetési törvényjavaslat tervezetében szereplő, az ismert hazai és nemzetközi előrejelzések sávjába illeszkedő, 4,1 százalékos gazdasági növekedés.

A növekedésben lefelé mutató kockázatot jelenthet a járvány visszatérése, a háborús konfliktus hatásai, valamint a külkereskedelmi mérleg további romlása - jelezték.
    

Megállapították, hogy a GDP-arányos strukturális hiány tervezett mértéke az ESA hiánynál magasabb, 4,5 százalék; a strukturális egyenleg részletes levezetését ugyanakkor nem tartalmazza a tervezet. Kérték ennek szerepeltetését a törvényjavaslat benyújtásakor. Az államadósság-mutató az alaptörvény előírásával összhangban 2023-ban tovább csökken: a tervezet szerint a 2022. év végi 76,1 százalékról 2023 végére 73,8 százalékra - írták.
    

Üdvözölték, hogy az államadósság-kezelés jövőre is meg kívánja őrizni az elmúlt években elért kedvező szerkezetet, a devizaadósság részarányának alacsony szinten tartását enyhe növelése mellett, a hazai befektetői kör bővítését, így a lakosság részvételének növelését az államadósság finanszírozásában, valamint az államadósság futamidejének növelését.
    

A nominális államadósság a törvénytervezetben a hiányt jelentősen - 1600 milliárd forinttal - meghaladó mértékben emelkedik, amiről a törvénytervezet nem tartalmaz indoklást. A tanács kérte ennek pótlását is a törvényjavaslat benyújtásakor. A grémium pozitívan értékelte azt az elgondolást, hogy a bevételi oldalon a teherviselő képességhez igyekeznek igazítani az adókat, és a lakossági, illetve a munkát terhelő adókat nem emelik. Az egyensúly megteremtésében jelentős súlyt képviselnek a bevételi intézkedések, különösen az extraprofit-adók révén - írták.
    

A tanács arra kérte a költségvetés készítőit, hogy a májusban bejelentett adóbevétel-növelő intézkedések részletes alátámasztását legkésőbb a törvényjavaslat benyújtásakor pótolják. Jelezték, hogy a költségvetési hiány csökkentésében a kiadások mérséklése jelentős súlyt kap, de ennek kifejtése sem szerepel a tervezetben. A tanács kérte ennek ismertetését is a javaslat benyújtásakor.
    

A kiadások azt tükrözik, hogy a költségvetés fókuszában 2023-ban is a rezsicsökkentés megőrzése, a családok támogatása és az idős emberek védelme áll. Ezeken túl jelentős szerepet kap a hon- és rendvédelem és a menekültek megsegítése - összegezték. Felhívták a figyelmet arra: uniós forrásokból 2023-ban 2057 milliárd forintra számít a tervezet, az európai uniós fejlesztési költségvetés kiadási előirányzata ezzel szemben 3408 milliárd forint (a különbözet főként a megelőlegezéséből adódik). A 2021-2027-es uniós költségvetési ciklus 40 milliárd eurót meghaladó forráskeretéhez való hozzáféréshez a kormány és az Európai Bizottság közötti megállapodás szükséges - szögezték le.
    

A KT a kormány figyelmébe ajánlotta azt a lehetőséget, hogy az előfinanszírozás éven túli összegét csökkentse a kohéziós és vidékfejlesztési programok fejlesztései előfinanszírozásának szakaszolásával, szigorúbb előkészítettségi feltételekhez kötésével, rangsorolásával, illetve a hitelfelvétel ösztönzésével. Az így felszabaduló összeget célszerű lenne a tartalékok növelésére fordítani a költségvetési célok elérését fenyegető számos kockázat miatt - vélekedtek.
   

A 2023. évi központi költségvetésről szóló törvénytervezetet május 26-án Varga Mihály pénzügyminiszter küldte meg a KT elnöke részére. A KT elnöke Kovács Árpád, tagjai Matolcsy György jegybankelnök és Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com