A külkereskedelmi aktívum négytizedét az agrárium adta a múlt évben

Az élelmiszer, az italok és a dohányáruk külkereskedelmi forgalmának többlete – a 2009-es megtorpanás kivételével – 2006 óta nő; értéke 2013-ban 2,783 milliárd euró volt, ami a tavalyi teljes külkereskedelmi aktívum négytizedét tette ki - tartalmazza a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2013-as évkönyvének online változata.

kshAz árucsoport exportvolumene az előző évek erőteljesebb növekedése után
2013-ban 1 százalékkal emelkedett. Az importvolumen viszont az utóbbi három évben szűkült, a múlt évben 1,5 százalékkal csökkent.

A mezőgazdasági termények közül a gabona és a belőle előállított készítmények találnak a legkönnyebben vevőre külföldön. Kivitelük tavaly 1,545 milliárd eurót tett ki. Az export közel kilenctizede az uniós országba irányult. A legnagyobb vásárló Olaszország (20 százalék), Románia (17 százalék), Ausztria (11 százalék), Németország (10 százalék), valamint Hollandia és Szlovénia (6–6 százalék) volt.

A hús és húskészítmények piaca kevésbé koncentrálódott az uniós országokra 2013-ban. Magyarország 1,151 milliárd euró értékben exportált ebből az árucsoportból, de a hús és húskészítmények mennyiségének csak háromnegyedét vásárolják uniós országok. A legnagyobb vásárló ezen a területen Németország (14 százalék), Románia (11 százalék), Ausztria (10 százalék), Oroszország (8 százalék) és Olaszország (7 százalék).

A 890 millió eurót kitevő magyar zöldség- és gyümölcsexport negyede német fogyasztókhoz került 2013-ban. De sok volt a szállítás Ausztriába (7 százalék), Lengyelországba (7 százalék), Romániába és Franciaországba (6–6 százalék), valamint az Egyesült Királyságba (5 százalék) is.

A magyar agrárjellegű import legnagyobb tételei: a hús és húskészítmények (14 százalék), a zöldség és gyümölcsfélék (14 százalék), és az állati takarmányok (11 százalék) csoportja.

Az ország kivitelében az előző évhez képest a legnagyobb növekedés a dohány és dohányáruból (42 százalék), az állati takarmányból (21 százalék) és italokból (20 százalék) volt. A magyar behozatal zöldség és gyümölcsféléből nőtt leginkább (12 százalékkal), cukorból és cukorkészítményből, valamint mézből harmadával visszaesett - tartalmazza a KSH összegzése.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com