A lakosság több mint fele költene lakáscélra

A lakosság 59 százalékának van valamilyen lakásterve, domináns csoportot alkotnak a lakásfelújítást tervezők 29 százalékos részesedéssel, míg 10 százalék energiacsökkentő beruházást tervez - közölte felmérése eredményét a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. szerdán az MTI-vel.

zöld-tetős-házAz első lakás megvásárlását a válaszadók 10 százaléka jelölte meg célként, míg ház-, illetve lakáscserét 5 százalékuk. Gyermekének, unokájának vásárolna lakást, vagy pedig őket támogatná 8 százalék.

A 500 fős minta alapján a megkérdezettek 10 százaléka napról napra él és egyáltalán nincs lehetősége tartalékképzésre, előre tervezésre. Ugyanakkor 48 százalékuk lenne képes a jelenlegi megtakarításain felül további összegeket félretenni lakáscélra, vagy befektetésre.

A legtöbben - 32 százalék - ezer és 10 ezer forint közötti összeget tudna félretenni. Kisebb, de 12 százalékkal még mindig jelentős azok aránya, akik 11 és 20 ezer forint közötti összegeket tudnak megtakarítani havonta, míg egészen csekély azok száma, akik havi 20 ezer forintnál többet képesek megtakarítani, a jelenleg már rendszeresen félretett összegeken felül. A megkérdezettek 62 százaléka takarít meg havonta kisebb-nagyobb összeget.

A lakástervekkel rendelkezők 27 százaléka 1 éven belül, 44 százaléka 2-3 éven belül valósítaná meg céljait, a fennmaradó csoport pedig 4 éves távlatban vagy azon túl gondolkodik.

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com