A magyar lakosság több mint fele túlköltekezik a karácsonyi ajándékok vásárlásánál egy kutatás szerint

A magyarok 80 százaléka előre eltervezi, hogy milyen értékben vásárol majd, de több mint 50 százalékuk túlköltekezik az ünnepi időszak során - derült ki a Magyar Bankholding reprezentatív kutatásából, amelynek összefoglalóját hétfőn juttatták el az MTI-hez.A válaszadók véleménye a tavalyihoz képest nem változott azzal kapcsolatban, hogy mennyi ajándékot szeretnének venni szeretteiknek, továbbra is átlagosan hét ajándékkal terveznek. A legtöbben idén 20 és 30 ezer forint közötti értékben vásárolnak. A megkérdezettek nagyobb arányban előre tudják, hogy kinek mit szeretnének venni karácsonyra, de az üzletek kínálata is nagyban befolyásolja a választást.
    

Idén 46,1 százalék azok aránya, akik érintésmentes fizetést választanak, de továbbra is népszerű a készpénz használata, 55,6 százalék elsősorban így fizet. A fiatalok körében hódítanak a digitális megoldások, a 18-26 éves korosztály 39,7 százaléka közölte, hogy mindig mobiltelefonnal fizet, ha lehetősége van rá.A 36-44 évesek körében a legjellemzőbb, hogy a karácsonyi költségeket megtakarításból állják. Sokan azonban valamilyen banki hitelből finanszírozzák az ünnepi kiadásokat, a válaszadók 83,4 százaléka hitelkártya-keretéből tervez vásárolni.
   

A 27-35 év közöttiek 100 százaléka válaszolta azt, hogy a hitelkerete nagy részét az ajándékok megvásárlására költi majd. A hitelkártyával vásárlók több mint fele jelezte ugyanakkor, hogy az ünnepek után a teljes összeget törleszti a banknak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com