A Magyarok Kenyere programban 25 fiatal agrárszakembert díjaztak

A Magyarok Kenyere a Jövőért ösztöndíjprogramban 25 felvidéki, erdélyi, kárpátaljai, vajdasági és anyaországi fiatal agrárszakembert díjaztak, akik a tanulmányaikat, illetve gazdálkodásukat segítő támogatásban részesültek az Agrár-vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) segítsége nyomán.Az okleveleket Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnöke, Papp Zsolt György, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke és Herczegh András, az AVHGA ügyvezető igazgatója nyújtották át szerdán Budapesten, az Országgyűlés épületében.

Jakab István elmondta, hogy az ösztöndíjprogram a jövőbe történő befektetés, ami nagyon sokszorosan térül meg a nemzet számára, hiszen itt ezen a rendezvényen a nemzet különböző részeiből vannak jelen a fiatalok. Arra is felhívta a figyelmet, hogy "ebben az őrült ideológiákkal terhelt világunkban, a szomszédunkban és távolabb is dúló háború közepette most itt vagyunk a nemzet házában és arról beszélünk, hogyan kell a jövőre felkészülni".

A Magosz elnöke egyúttal a szomszédban dúló háború kapcsán reményét fejezte ki, hogy a következő találkozásukkor már arról beszélhetnek, hogy a békekötést követően hogyan tudnak segíteni az újjáépítésben. Herczegh András, az AVHGA ügyvezető igazgatója elmondta, hogy tavaly indították el a Magyarok Kenyere a Jövőért ösztöndíjprogramot, amely kiterjed a teljes Kárpát-medencére.

A programban azokat a 16-35 év közötti fiatalokat támogatják, akik az agráriumban tevékenykednek, legyen szó tanulásról, konkrét fejlesztés megvalósításáról vagy például régi hagyományok ápolásáról. Ez az ösztöndíj egy lépcsőfok a későbbi sikeres gazdálkodáshoz - fűzte hozzá a szakember. Hozzátette, a Felvidéktől, Kárpátalján, Erdélyen keresztül a Délvidékig bezárólag a magyarság olyan területeken él, ahol a mezőgazdaság meghatározó. Ezért tartották fontosnak, hogy a díjazottak között valamennyi terület reprezentálva legyen.

Kiemelte, hogy az AVHGA-nak köszönhetően a magyar mezőgazdaságban 630 milliárd forintnyi olyan hitel van kihelyezve, ami az alapítvány segítségével jutott el a gazdákhoz. Évente körülbelül 10 ezer gazdálkodó jut a segítségükkel hitelhez.

Papp Zsolt György a díjazottakhoz szólva elmondta: "ti vagytok azok, akik a jövő agráriumát építik. (...) Az innováció, a technológiai megújítás, a szaktudás, ami a magyar mezőgazdaság megújításához kell, az bennetek rejlik". Az ösztöndíjprogrammal a hatékony, fenntartható, környezettudatos gazdálkodást vagy az oda vezető utat szeretnék támogatni.

Közölte, hogy míg tavaly tizenketten, idén már huszonöten lettek ösztöndíjasok. Az eseményen elhangzott, hogy a tavalyi díjazottak az ösztöndíjaikat egyebek mellett tanulmányi célra, vagy laptopok, valamint a gazdálkodásukhoz szükséges gépek vásárlására fordították.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com