A magyarok leginkább nagy boltláncokban szerzik be a zöldséget és gyümölcsöt

A magyarok 73 százaléka a nagy boltláncokban, 42 százaléka zöldségesnél, 34 százaléka piacokon vagy vásárcsarnokokban, 17 százaléka termelői piacokon szerzi be a zöldséget és gyümölcsöt - tájékoztatta a Délalföldi Kertészek Szövetkezete (DélKerTÉSZ) reprezentatív kutatása eredményéről az MTI-t csütörtökön.A kutatás alapján a lakosság 39 százaléka havonta több mint 5 ezer forintot költ zöldségekre és gyümölcsökre; 40 százalékuknál 3-4 ezer forint, 19 százaléknál pedig 1-2 ezer forint ez az összeg. A havonta 5 ezer forintot költők között többségben vannak a nők és a 30 év körüliek, valamint a közép-magyarországi régióban élők - jegyezték meg.
   

A válaszadók több mint fele, 52 százaléka mondta azt, hogy hajlandó többet fizetni a magyar zöldségért vagy gyümölcsért. A megkérdezettek 38 százaléka nem nézi a termékek származási helyét, és kevesebb mint 10 százalék szereti jobban az import zöldségeket vagy gyümölcsöket mint a hazait. Nagypéter Sándor, a DélKerTÉSZ elnöke a közlemény szerint elmondta, hogy a vásárlás során 46 százalék tartja közepesen, 36 százalék pedig nagyon fontosnak, hogy a zöldség vagy gyümölcs magyar termelőktől származzon. Leginkább a nők és a 30-asok foglalkoznak ezzel a kérdéssel - tette hozzá.
    

A kutatás alapján a vásárlást leginkább a termék ára befolyásolja, a magyarok 81 százalékának - főleg a férfiaknak - ez a legfontosabb szempont. Utána jön 62 százalékkal a zöldség vagy gyümölcs kinézete, míg 42 százalék arra figyel, minek van éppen szezonja. Kevesen (13 százalék) vannak azok, akiket a termék csomagolása is befolyásol.
    

A reprezentatív online kutatást az NRC végezte 500 fő megkérdezésével a 18-65 éves korosztályból; az adatfelvétel 2021 augusztusi. A DélKerTÉSZ 2002-ben alakult meg, közel 500 szövetkezeti taggal rendelkezik, a szentesi és környékbeli termelők, családi gazdaságok, társvállalkozók tevékenységét fogja össze. A kínálat nagy részét a paprikafélék (étkezési fehér paprika, kápia paprika, hegyes erős paprika) alkotják, de emellett paradicsomot, kígyóuborkát, fejes káposztát és kínai kelt is termesztenek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com