A második negyedévben 10,5 százalékkal csökkent a román GDP éves összevetésben

A második negyedévben a román bruttó hazai össztermék (GDP) 10,5 százalékkal csökkent a tavalyi év azonos időszakához mérten a nyers, valamint a szezonális és naptárhatással kiigazított adatok szerint egyaránt - közölte pénteken gyorsjelentésében a román országos statisztikai intézet.A második negyedévben a román GDP 12,3 százalékkal maradt el az idei első negyedévitől. Az első fél évben a román gazdaság 4,7 százalékkal csökkent a nyers adatok szerint a tavalyi év első hat hónapjához mérten, a szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint a visszaesés 3,9 százalék volt.

    
Az első negyedév végén a román gazdaság teljesítménye még váratlanul jó volt, akkor a nyers adatok szerint 2,4 százalékkal, a szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint 2,7 százalékkal nőtt a GDP a tavalyi azonos időszakhoz mérten. A tavalyi negyedik negyedéves adathoz mérten is még 0,3 százalékos növekedést jegyeztek az idei első három hónapban. A koronavírus-járvány következtében bevezetett korlátozó intézkedések azonban visszavetették a gazdaságot.
    

Tavaly a román gazdaság 4,1 százalékkal, 2018-ban 4,4 százalékkal nőtt. A román kormány eredetileg az idén is 4,1 százalékos gazdasági növekedést tervezett, de a koronavírus-járvány miatt kénytelen volt felülvizsgálni várakozásait, így mostanig 1,9 százalékos GDP-csökkenésre számított idénre. A kormány alárendeltségébe tartozó gazdasági előrejelző bizottság legújabb becslése szerint azonban a román gazdaság 3,8 százalékkal fog csökkenni 2020-ban, ami még mindig derűlátóbb becslés, mint a Nemzetközi Valutaalap 5 százalékos, az Európai Bizottság 6 százalékos gazdasági visszaesésre vonatkozó prognózisa.    


A bukaresti kabinet csütörtökön ismertetett legújabb becslése szerint az államháztartási hiány GDP-arányosan várhatóan 8,6 százalék lesz, a korábban remélt 6,7 százalék helyett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com