A MASZSZ azt kéri az országgyűlési képviselőktől, hogy ne szavazzák meg a cafeteria változásait

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) nyílt levélben fordult az országgyűlési képviselőkhöz, hogy ne szavazzák meg a cafeteria adóztatásának tervezett változtatását, mert véleményük szerint azzal a dolgozók fizetésének csökkentéséről is szavaznak.Kordás László, a szövetség elnöke kedden Salgótarjánban sajtótájékoztatón ismertette: miután a kormány nem fogadta el javaslatcsomagukat, a törvényalkotási bizottság ülésén pedig nem kapott szót, így szeretnék meggyőzni a pénteki végszavazás előtt a  döntéshozókat, hogy "ne vegyenek részt a nettó jövedelmek csökkentésében".

    
Kikérik majd a szavazási jegyzőkönyvet, "így, amikor eljön az igazság pillanata", és februárban azt látják a dolgozók, hogy elvonták tőlük az iskolakezdési támogatást, az albérleti hozzájárulást, akkor tudják, hogy ki az a képviselő, aki ezt "megszavazta, és elvette tőle" - tette hozzá. A szakszervezeti vezető emlékeztetett, hogy a kormány egy hónapja benyújtott törvényjavaslata megemeli a munkáltatói hozzájárulások adóterheit, így az önkéntes pénztárakba való befizetés hozzájárulása, az iskolakezdési támogatás, az albérleti hozzájárulás, az üzemi étkezés, a lakásmegtakarítások azonosan adóznak a bérrel.
    

Ez nagy problémát jelent, mert a munkáltatók, nyilatkozataik szerint, nem költenek többet bérre és béren kívüli juttatásokra, és azzal, hogy a juttatások adóterhe nő, a dolgozók nettó jövedelme csökkenni fog - mondta az elnök. Számításaik szerint egy most 395 ezer forintos cafeteria éves szinten 90 ezer forinttal csökken, "ennyit vesz el az állam az emberektől". Több mint 20 ezer cég ad cafeteriát a munkavállalóinak, a változások közel kétmillió embert érintenek - mondta.
    

Kordás László közölte: az érdekegyeztető tanácsban azt javasolták, hogy a kormány három pontban változtasson álláspontján: egyrészt maradjon meg az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári munkáltatói befizetések kedvezménye, másrészt maradjon meg a határon belüli mobilitást segítő kedvezmény, a harmadik pont a diákhitel és az iskolakezdési támogatás kedvezményének megtartása.
    

"Varga Mihály pénzügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy mérlegelik a javaslatok tartalmát, de e pillanatban nem látunk olyan módosító javaslatot, ami azt tükrözné, hogy az elvárásainkból, javaslatainkból bármit is befogadott volna a kormány" - fogalmazott. Az elnök szerint a munkáltatók első lépésben várhatóan még nem változtatnak a cafeteria rendszerén, de a második lépés már lehet az, hogy ezt az összeget pénzben adják a dolgozóknak, hiszen ugyanannyit adózik, mint a bér, és így a cafeteria lassan megszűnik.
    

Kitért arra is, ha a béren kívüli juttatások átvándorolnak munkabérbe, akkor országos szinten statisztikailag kimutatható lesz, hogy a bérszínvonal emelkedik, " úgy, hogy a munkavállalók helyzete valójában romlik". Szólt az irányított fogyasztásról is, hiszen a cafeteria 70-80 százaléka valószínűleg a SZÉP-kártyára vándorol, és azoknak a szálláshelyeknek, vendéglátóhelyeknek a bevétele nő, ahol el lehet költeni a juttatást.
    

A törvényjavaslat szerint a szálláshelyet, vendéglátást és szabadidőt tartalmazó SZÉP-kártya marad az egyetlen kedvező adózású cafeteria elem. A Magyar Szakszervezeti Szövetség vezetője Salgótarjánban hangsúlyozta, hogy ha januárban hatályba lép ez a törvény, akkor az őszi bértárgyalásokra külön stratégiával készülnek azzal a céllal, hogy a munkavállalók nettó pozíciója a lehető legkisebb mértékben romoljon.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com