A MÁV ismét saját maga üzemelteti a telefonos ügyfélszolgálatát

A MÁV januártól ismét maga működteti 24 órás telefonos információs ügyfélszolgálatát Szolnokon, a MÁVDIREKT-nek otthont adó helyszín kiválasztásánál szándékosan kerestek vidéki várost, ezzel is elősegítve a fővároson kívül eső munkahelyteremtést - mondta Ungvári Csaba, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója a megújult szolgáltatást bemutató keddi, szolnoki sajtótájékoztatón.

A telefonos ügyfélszolgálaton olyan munkatársak dolgoznak, akik jelentős vasúti szakmai tapasztalattal rendelkeznek, így a kollégák teljesebb körű információkat tudnak adni az utasoknak - tette hozzá.
Az egyelőre 34 embernek munkát adó telefonos ügyfélszolgálat technikai hátterét a Synergon Integrator Kft. biztosította.

mávA MÁVDIREKT szolgáltatás integrálásával jelenleg közel 100 munkavállaló használja a Synergon által fejlesztett rendszert a MÁV-csoport berkein belül, egyszerre több telephelyen. Az infrastruktúra azonban lehetővé teszi, hogy a kezelők száma akár 2000 főig bővíthető legyen. A 2005 óta működő MÁVDIREKT-hez évente egymillió hívás, harmincezer e-mail fut be, és a nap huszonnégy órájában szolgál belföldi és nemzetközi vasúti utazási információkkal. A szolgáltatás kedvezményes percdíjakon üzemel.

Új szolgáltatásként az előre nem várt, havaria eseményekről is közvetlenül informál a MÁVDIREKT, illetve a hívásindítás után azonnali, automata hangbemondás alapú tájékoztatást biztosít, röviden összefoglalva a közlekedésben bekövetkezett változásokat.
forrás:MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com