A Mercedes magyarországi cégei 2020-ban is jó évre számítanak

A Mercedes-Benz magyarországi érdekeltségei 2020-ban jó évre számítanak, arra alapozva, hogy globálisan nő az igény a kompakt autók iránt. A kecskeméti gyár teljes kapacitással fog dolgozni az idén, és egyre több elektromos modell érkezik - jelentették be a cégek vezetői szerdán Budapesten, évértékelő sajtótájékoztatón.Reinhard Münster, a Mercedes-Benz Hungária Kft. ügyvezető igazgatója arról számolt be, hogy a Mercedes márka 4503 autót értékesített a magyarországi új autópiacon tavaly, az előző évi 4018 darab után.

A cég árbevétele meghaladta a 113 milliárd forintot, 4,2 százalékkal több volt a 2018. évinél.

    
A tavaly Magyarországon értékesített Mercedesek 18,5 százaléka a kecskeméti gyárban készült. Az ügyvezető igazgató tájékoztatása szerint a márka magyarországi kereskedői 200 elektromos és plugin-hibrid modellt adtak el, ez tette ki az eladások 4,2 százalékát. A márka kishaszonjármű-üzletága 16 százalékkal erősödött tavaly, és bővült a nagy haszonjárművek eladása is.
   

Reinhard Münster pozitív kilátásokat vetített előre 2020-ra, amit részint azzal támasztott alá, hogy a kompakt autók iránti globális kereslet változatlanul erős. Az idén öt új elektromos modellt hoz a piacra a márka, valamint érkeznek új plugin-hibrid modellek is. Hangoztatta: a Mercedes-Benz elkötelezett az elektromos mobilitás iránt.     
    

Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója tájékoztatása szerint Kecskeméten 190 ezer autót gyártottak, 3 új modell gyártását indították el 2019-ben. A cég nettó árbevétele 3,7 milliárd euró volt, 2,7 százalékkal nőtt 2018-hoz képest. A kecskeméti gyár meghatározó szerepet tölt be a Mercedes-Benz globális gyártási hálózatában. Olyan új gyártástechnológiákat alkalmaznak és tesztelnek, amelyeket később a termelési hálózat más telephelyei is átvesznek és alkalmaznak. Az ügyvezető kiemelte: 2020-ban a gyár termelési programja telített, az idén is teljes kapacitással fog működni. A kecskeméti gyár 2020-ban már lépéseket tesz az elektromos járművek gyártásához vezető, több éven át tartó úton.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com