A migráns munkavállalók tájékoztatását segítik a szakszervezetek

A migráns munkavállalók tájékoztatását segíti a Liga Szakszervezetek, valamint a brit és román érdekvédelmi képviseletek szervezésében megvalósult projekt, amely során információs kiadványokban ismertetik az Egyesült Királyságba készülő munkavállalókat megillető jogokat – közölték a szervezők csütörtökön Budapesten a program zárórendezvényén.

liga szakszervezetekA Migráns munkavállalók információs hálózatának fejlesztése nemzetközi szakszervezeti együttműködés keretében elnevezésű projekt zárókonferenciáját Kelemen Melinda projektmenedzser nyitotta meg. Elmondta: a 2013-ban indult projektet 90 százalékban az Európai Bizottság finanszírozta 173 ezer euróval (mintegy 55 millió forint), az önrész 10 százalék volt.

A program fő kedvezményezettje a Liga Szakszervezetek volt, emellett brit és román szakszervezeti szövetségek vettek részt a szakmai munkában.

A programmal a szakszervezetek különböző országok migráns munkavállalói helyzetének jobb megismerését tűzték ki célul, valamint azt, hogy a munkavállalási célból külföldre vándorlók jobban fel tudjanak készülni a körülményekre, amik idegen országban várják őket.

A projekt során öt nyelven elkészített információs füzetekben megtalálhatók az Egyesült Királyságba készülő munkavállalók számára a legfontosabb információk a munkavállalói jogokról, szabadságokról, munkaidőről, fizetésről valamint a munkahelyi problémakezelésről. A füzetek elérhetők a migrantinfo.eu honlapon.

Tóth Judit, a Szegedi Tudományegyetem szakértője szerint Magyarország nem vonzó ország a migránsok számára, az utóbbi években jelentkező csökkenés mind az uniós, mind a harmadik országból érkező állampolgárokra igaz.

Felidézte, hogy a 2011-es népszámlálás szerint tíz év alatt 2 százalékról 1,5 százalék alá csökkent a külföldi állampolgárok száma Magyarországon. Ennek oka a magas munkanélküliségi arány és az alacsony fizetések voltak, a minimálbér összege alatta marad a minimális megélhetési költségeknek - mondta.

Kitért arra, hogy a munkáltatók 38 százaléka munkaerő hiánnyal küzdött 2014-ben a Manpower munkaerő-piaci cég nemzetközi felmérése szerint, Magyarországon például az orvoshiány is akut probléma.

A kivándorolt munkavállalók által hazaküldött fizetések a GDP minimum 1,7 százalékát teszik ki, ez pedig fontos forrása az állami bevételeknek – tette hozzá.

Tóth Judit rámutatott: a magyar társadalom nem igazán érzékeny a bevándorlók ügyével kapcsolatban, egy felmérés szerint a válaszadók több mint fele szerint kárt okoznak a gazdaságnak a bevándorlók és mindössze 22 százalékuk szerint járulnak hozzá a gazdaság erősödéséhez. Hozzátette: a kormány által tavaly elfogadott migrációs stratégia a képzett migránsokra helyezi a hangsúlyt, kompenzálva a munkaerő kiáramlását Magyarországról.

Marco Cilento, az Európai Szakszervezeti Szövetség tanácsadója előadásában hangsúlyozta: a migráció jelensége szorosan kapcsolódik a biztonság kérdéséhez. A múlt heti franciaországi terrorcselekményekre utalva elmondta: az európai intézmények a közeljövőben elsősorban a biztonsági kihívásokra fognak koncentrálni.

A bizottság már kezdeményezte, hogy jobban ellenőrizzék az unió határait kifelé vagy befelé átlépőket, ugyanakkor a titoktartást, személyiségi jogok védelmét és a szabad munkaerő áramlás jogait is tiszteletben kell tartani - mondta.

A tanácsadó az olaszországi migrációs helyzetre kitérve kiemelte: az olasz partokhoz tavaly 170 ezren érkeztek a tengeren, elsősorban Líbiából. A kaotikus líbiai helyzet miatt gyakorlatilag lehetetlen ellenőrizni a Földközi tengeri csatornát, amely egy nyitott ajtó Európába. "Ha meg akarjuk állítani ezt a fajta bevándorlást, akkor Líbiában kell kezdeni a probléma megoldását" - tette hozzá.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com