A Mol beszáll a nemzetközi műanyag-újrahasznosítási üzletbe

A megállapodást a felek szerdán a németországi Merseburgban írták alá. Az együttműködés első lépéseként a Mol támogatást nyújt az APK vállalat merseburgi üzemének befejezéséhez, amely az innovatív, oldószeralapú Newcycling folyamat első üzemeként szolgál majd.

Az új technológia komplex műanyaghulladékokból magas minőségű polimereket képes előállítani. A megállapodás szerint a két társaság továbbá közös kelet-közép-európai projekteket tervez. A közleményben idézik Horváth Ferencet, a Mol Csoport downstream üzletágának ügyvezető igazgatóját, aki elmondta, a Mol 2030 stratégiának megfelelően tovább erősítik petrolkémiai üzletágukat, és stratégiai együttműködéseik révén tudásintenzív iparágakba is belépnek.



Az a céljuk, hogy vezető szerepet töltsenek be az újrahasznosítás terén Kelet-Közép-Európában, a mostani megállapodás pedig e folyamat első mérföldköve. Klaus Wohnig, az APK ügyvezető testületének tagja a közleményben elmondta, hogy az APK az elmúlt néhány évben pénzügyi befektetői, a MIG Fonds és az AT NewTec finanszírozásával komoly fejlesztéseket hajtott végre a Newcycling technológián, és most éri el a piaci érettséget.

Mint fogalmazott, a kelet-közép-európai piacon számos lehetőséget látnak, mivel itt várhatóan erős tendencia mutatkozik majd a hulladéklerakókról és a szemétégetésről az újrahasznosításra történő váltásra. Mivel a Mol erős gyökerekkel rendelkezik ebben a régióban, úgy vélik, tökéletes partnert jelent majd e piacra történő belépésükhöz.

A Mol Csoport 2030-as stratégiájának egyik sarokköve a vállalat petrolkémiai értékláncának kiterjesztése. Ennek keretében a vállalatcsoport a következő évtized végéig 4,5 milliárd dolláros beruházást kíván végrehajtani különféle petrolkémiai és vegyipari növekedési projektekbe.

MTI

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com