A Mol-csoport megkapta a végleges jóváhagyást az OMV Slovenija felvásárlására

Az Európai Bizottság véglegesen jóváhagyta, hogy a Mol felvásárolja az OMV Sloveniját, ezzel a Mol-csoport jó úton halad afelé, hogy Szlovéniában a szegmens második legnagyobb piaci szereplőjévé váljon - közölte a Mol csütörtökön az MTI-vel.A közleményben kiemelték: a Mol-csoport teljesítette az OMV Slovenija 92,25 százalékos részesedésének megszerzésére irányuló tranzakció lezárásához szükséges valamennyi feltételt. Felidézték, hogy a szlovén piac második legnagyobb üzemanyag-kiskereskedőjének megvásárlásáról szóló adásvételi szerződést még 2021. június 7-én írták alá.
    

Az Európai Bizottság a felvásárlásra vonatkozó részletes vizsgálata során megállapította, hogy miután a Mol teljesítette az Európai Unió által előírt korrekciós követelményeket, a tranzakció lezárását követően is garantált a fenntartható piaci verseny Szlovéniában. Érvelésében a Mol kifejtette, hogy a piaci verseny az országban az ügyletet és a korrekciós intézkedések végrehajtását követően csak erősödni fog, mivel egy erős második szereplő megjelenése nyomást gyakorol majd az elsőszámú szolgáltatóra, ez pedig jobb árakat és magasabb minőséget fog eredményezni a szlovéniai fogyasztók számára.
    

Az OMV Slovenija felvásárlására vonatkozó pozitív európai bizottsági döntés feltételeként a Mol-csoport 2023 márciusában megállapodást kötött a leendő szlovéniai hálózatából 39 töltőállomás eladásáról a Shellnek. A közlemény szerint a Mol arra számít, hogy az OMV Slovenijával történő tranzakció 2023. június 30-ig lezárul. Korábbi tájékoztatás szerint  az OMV Slovenija 120 töltőállomásból álló kiskereskedelmi hálózatával az ország második legnagyobb üzemagyag-forgalmazója, amely három különböző márkanév alatt működik: OMV, Euro Truck és Avanti/DISKONT.
    

A Mol-csoporthoz tartozó INA horvát olajtársaság 7,75 százalékos részesedéssel rendelkezik az OMV Slovenijaban, a Mollal kötött szerződés értelmében pedig részesedését 33 százalékra növeli. A Mol-csoport három finomítót és két petrolkémiai üzemet üzemeltet Magyarországon, Szlovákiában és Horvátországban, valamint csaknem 2500 benzinkútból álló hálózattal rendelkezik Közép- és Délkelet-Európa 10 országában. A Mol-csoport üzemanyag-kiskereskedelmi szegmense piacvezető a legtöbb országban, ahol működik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com