A Mol Lub gyorsan átállt szélvédőmosóról fertőtlenítőszerre

A Mol Lub gyorsan átalakította a szélvédőmosó folyadék gyártósorát, hogy a koronavírus-járványban fertőtlenítőszert állítson elő - mondta az olajvállalat kenőanyagokat gyártó cégének ügyvezető igazgatója szerda reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Vida Szabolcs elmondta, az a gyártósor, ahol eddig szélvédőmosó készült alkalmas arra is, hogy fertőtlenítőszert gyártsanak rajta.
A két termék alapanyaga 90 százalékban megegyezik: csíramentes ioncserélt vízzel dolgoznak és rozsdamentes vezetékeket használnak a termékhez. A csomagolóanyag is megegyezik a két terméknél - fűzte hozzá.

    
Úgy indultak, hogy se receptjük, se termékük nem volt, de támogatást kaptak a Nemzeti Népegészségügyi Központtól, illetve a termékfejlesztéssel foglalkozó kollégáik is találtak olyan leírást, amivel elkezdődhetett a munka - mondta. A gyártási kapacitásuk körülbelül 50 ezer liter naponta, de ehhez az kell, hogy az alapanyagból a szükséges mennyiség rendelkezésre álljon. Most azonban az ellátással vannak problémák, leginkább az etanol hiányzik.
    

Magyarországon négy olyan gyártó van, amelynek az alkoholját fel lehet használni fertőtlenítőszer előállításához; ugyanakkor az etanolra a gyógyszergyártáshoz is szükség van, így ez a hozzávaló a szűk keresztmetszete a fertőtlenítőszer gyártásnak is. Így vizsgálják a bioetanol felhasználásának lehetőségét is - mondta Vida Szabolcs.
    

Első körben azok kaptak a fertőtlenítőszerből, akik a legrászorultabbak: közegészségügyi intézmények, rendvédelmi szervek, közlekedési és hulladékkezelési vállalatok, önkormányzatok és nyugdíjas otthonok.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Reklámbotrányok, amelyek mellett eltörpül a Coca-Cola plakátügye

Reklámbotrányok, amelyek mellett eltörpül a Coca-Cola plakátügye

A Fanta, a Dove, a Pepsi, a Benetton és a Bud Light is felháborította a világot.

Európa 12 leggazdagabb családja

Európa 12 leggazdagabb családja

A magyar származású Soros György a 12. helyet foglalja el a listán.

Ezekkel az állásokkal lehet a legjobban keresni 2018-ban

Ezekkel az állásokkal lehet a legjobban keresni 2018-ban

Öt pálya, amivel érdemes lesz szemezni itthon.

Gyenge kezdés várható Európában

Gyenge kezdés várható Európában

Indexcsökkenésre lehet számítani pénteken az európai tőzsdék nyitásakor.

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

A száz legeredményesebb Vas megyei vállalkozás nettó árbevétele 2015-ben több mint 1116 milliárd forint volt, az előző évhez képest 17,6 százalékkal nőtt - olvasható a TOP 100 Vas című reprezentatív k...

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Év végétől valamennyi lakossági földgázfogyasztót a Főgáz szolgál ki, miután utolsó lépésként beolvadással egyesül december 30-án a Főgáz és a kizárólagos tulajdonában lévő ENKSZ Észak-Dél Regionális ...

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Az ország számára az egyik legfontosabb kérdést, a legfőbb kihívást a versenyképesség javítása jelenti a következő években - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlés költségvetési...

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

A lakossági szemlélet formálásban elért eredmények is hozzájárultak ahhoz, hogy javult az ország környezeti állapota - hangsúlyozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter csütörtökön az Országgyűlés...

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötte az adásvételi szerződést a felszámoló a Pápai Hús Csoport vagyonának értékesítésére meghirdetett pályázaton nyertes vevővel - közölte a Nemzeti Reorganizáiós Nonprofit Kft. felszámolóbiztos...

http://ujhazak.com