A munka törvénykönyve módosítását kéri a húsosszakszervezet

A munka törvénykönyve módosítását szeretné elérni a húsosszakszervezet, mert szerintük nem nyújt védelmet a munkahelyi szakszervezeti tisztségviselőknek.

logopapaihusA Húsipari Dolgozók Szakszervezete (HDSZ) az MTI-vel csütörtökön közölte: felhívta a térség fideszes és szocialista parlamenti képviselői, Kovács Zoltán, illetve Gőgös Zoltán figyelmét az utóbbi időben ismerté vált esetekre, amelyekből megállapítható, hogy a tavaly életbe lépett munka törvénykönyve a korábbi szabályozással ellentétben nem biztosít védelmet a munkahelyi szakszervezeti tisztségviselőknek.

A közlemény szerint a szakszervezet akkor szembesült ezzel a problémával, amikor a Pápai Hús 1913. Kft. ügyvezető igazgatója azonnali hatállyal, előzetes egyeztetés nélkül felmondott a cégnél működő alapszervezete vezetőjének, aki nemcsak a HDSZ helyi elnökeként tevékenykedett, hanem elnöke volt az üzemi tanácsnak és tagja a cég felügyelőbizottságának is. Munkaviszonyának megszüntetésével súlyos sérelem érte.

A függetlenített érdekvédő elbocsátását a cégvezető bizalomvesztéssel indokolta, ami egy szakszervezeti tisztségviselő esetében, akinek munkájához tartozik a konfliktusok felvállalása, értelmezhetetlen - mutat rá a HDSZ közleményében.

A szakszervezet arra kérte a képviselőket, hogy az Országházban kezdeményezzék a munka törvénykönyve módosítását, hogy a választott szakszervezeti tisztségviselők egzisztenciájuk veszélyeztetése nélkül láthassák el a szociális párbeszéd keretében vállalt feladatukat.

A HDSZ olyan értelmű módosítást javasol, hogy bizalomvesztésre hivatkozva ne lehessen szakszervezeti tisztségviselőnek felmondani, valamint azt, hogy a munka törvénykönyve 273. paragrafusa egészüljön ki egy új bekezdéssel, miszerint "a választott szakszervezeti tisztséget betöltő munkavállalóval szemben alkalmazandó azonnali felmondás előtt előzetesen ki kell kérni a megfelelő szakszervezeti szerv véleményét".

A szakszervezeti vezető elbocsátásával kapcsolatban Uzsoky András, a csődeljárás alatt lévő Pápai Hús 1913 Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek október elején azt mondta: a szakszervezeti titkár nem a munka törvénykönyve szerint végezte a szakszervezeti munkáját és súlyosan megszegte a gyár belső szabályait. Az elbocsátás dolgozói bejelentésre indult, a belső vizsgálat olyan anomáliákat tárt fel, amelyeket köztulajdonban lévő cég nem nézhet el - hangsúlyozta akkor az ügyvezető igazgató.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com