A Munkástanácsok és az MGYOSZ közösen javasol megoldást a munkaerőhiány kezelésére

Közösen dolgozott ki javaslatcsomagot a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) a Munkástanácsok Országos Szövetségével (MOSZ) a munkaerőhiány kezelésére, amely elsősorban a fekete foglalkoztatás visszaszorítására, az állami szféra átvilágítására, hosszú távon a termelékenység növelésére helyezi a hangsúlyt - jelentették be sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.Rolek Ferenc, az MGYOSZ alelnöke elmondta, a munkaerőhiányt a cégek és a munkavállalók is megszenvedik, az MGYOSZ és a MOSZ ezért döntött a közös fellépés mellett.

   
Becslésük szerint mintegy 200-250 ezer ember hiányzik a magyar gazdaságból, az ország demográfiai helyzete miatt pedig azzal kell számolni, hogy évente 40 ezerrel csökken a munkavállalók száma.     Kiemelte, a kormány fontos lépéseket tett a munkaerőhiány enyhítésére - példaként a nyugdíjasok munkaerőpiaci bevonását említette -, de ezek az intézkedések csak késleltetik a demográfiai hatásokat.    


 Palkovics Imre, a MOSZ elnöke hozzátette, javaslataikkal megkeresték a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának munkaadói és munkavállalói oldalát képviselő szervezeteket is, az általuk folytatott egyeztetésekkel kiegészített dokumentumot juttatják el a kormánynak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com