A Nébih 5700 kilogrammnyi alapanyagot és terméket vont ki a forgalomból egy péteri kistermelőnél

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy péteri kistermelőnél tartott ellenőrzés után 5700 kilogrammnyi húsüzemi alapanyagot és terméket vont ki a forgalomból szabálytalanságok miatt: az üzemet egy takarítatlan garázsban rendezték be, ahol a termelő például penészes szemeteskukában pácolta a termékeket, koszos üstökben ipari zsírt olvasztott.

nébih_logoA Nébih közleménye szerint a forgalomból kivont és megsemmisített alapanyag, félkész- és késztermék mennyiséget egy kistermelő – normál esetben – több mint 2 év alatt tudná előállítani.

A Nébih csütörtöki tájékoztatása szerint a feldolgozó helyiségek, hűtők és füstölők egyáltalán nem voltak alkalmasak kistermelői tevékenység végzésére.

A kistermelő három piacon árusított termékeit: Péteriben, Sülysápon és Diósdon. Mivel a kistermelők számára engedélyezett heti egy sertésvágásból nem tudta kielégíteni a vásárlók igényeit, ezért alapanyagokat, például zsírszalonnát, sertés apróhúst, marhanyelvet és késztermékeket, többek között paraszt májast, füstölt oldalast, füstölt szalonnát is vásárolt. Előbbieket saját termékeibe dolgozta be, míg utóbbiakat átcsomagolta - olvasható a közleményben.

Az előállító helyen talált 52 tétel közül 46 nem volt nyomonkövethető, 6 tételnek pedig lejárt a fogyaszthatósági, illetve minőségmegőrzési ideje. A szakemberek az ellenőrzés során többek között 2012 márciusában lejárt fokhagyma port és 2013 év elején lejárt kötözött sonkát is találtak. Legnagyobb mennyiségben étkezési zsírt - 2883 kilogramm - kellett megsemmisíteni - közölte a Nébih.

A kistermelő az ellenőrzést megelőző három hétben az alapanyagokról, a gyártásról és az eladásról sem vezette a szükséges dokumentumokat.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com