A Nemzeti Közművek idén mintegy 40 kilométer hosszan újítja fel gázvezeték hálózatát

Az NKM földgázelosztó társaságai az ügyfelek zavartalan és biztonságos gázellátása érdekében az idén mintegy 40 kilométer gázvezetéket cserélnek ki - közölte az NKM Nemzeti Közművek Zrt. csütörtökön az MTI-vel.A közlemény szerint az NKM biztosítja az összes lakossági ügyfél földgázellátását, tevékenysége azonban nem fedi le az egész országot. Az NKM tulajdonában lévő NKM Földgázhálózati Kft. és NKM Észak-Dél Földgázhálózati Zrt. együttesen 30 000 kilométert meghaladó gázhálózatot üzemeltet.

    
Az NKM Földgázhálózati Kft. a fővárosban és 18 Budapest közeli településen végez földgázelosztási tevékenységet, 810 ezer ügyfélhez juttatja el a földgázt, ami mintegy 2 millió embert érint. Az NKM Észak-Dél Földgázhálózati Kft. szolgáltatási területe - ahol 668 településsel áll kapcsolatban, ügyfeleinek száma pedig meghaladja a 780 ezret - lefedi Győr-Moson-Sopron, Vas, Komárom-Esztergom, Csongrád, Békés, Bács-Kiskun megyét, valamint Veszprém megye néhány települését.
    

Az NKM arra hívta fel a gázfelhasználók, tulajdonosok és főként a társasházakban élők figyelmét, hogy biztonságuk érdekében vizsgáltassák felül a saját gázrendszereiket a fűtési szezon kezdete előtt. A karbantartás nélküli készülékek a lehetséges veszélyek mellett többlet gázfogyasztást, azaz nagyobb gázszámlát is okozhatnak - olvasható a cég közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com