A Pátria Nyomda több mint 1 milliárd forintot fordított beruházásokra az idén

A Pátria Nyomda Zrt. összesen 3 millió eurót, mintegy 1,1 milliárd forintot költött idén fejlesztésekre, ebből több mint 2 millió eurót tett ki az a nyomógép, ami a napokban érkezett meg a vállalat Budapest XI. kerületében található üzemébe - közölte a cég az MTI-vel kedden. Az új beruházások révén meg tudják duplázni kapacitásaikat, emellett magasabb minőségben, nagyobb hatékonysággal és kevesebb gyártásközi veszteséggel tudnak termelni - ismertette a tájékoztatásban Orgován Katalin, a Pátria Nyomda vezérigazgatója. Hozzátette, hogy a beruházások jövőre sem állnak le, a tervek szerint már az év elején érkezik az üzembe egy új nyomógép.
    

Az 1893-ban alapított cégnél abban bíznak, hogy a nagy fokú automatizáltságot biztosító és a kapacitásokat ugrásszerűen növelő berendezések révén vissza tudnak térni 2022-es növekedési ütemükhöz.

A Pátria Nyomda bevételei ugyanis 2021-ről 2022-re csaknem 30 százalékkal nőttek, és elérték a 9,7 milliárd forintot. A több mint 400 alkalmazottat foglalkoztató, az ügyviteli, üzleti és a biztonsági nyomdatermékek gyártásában is meghatározó szerepet betöltő vállalat várhatóan ezt az évet is pozitívan zárja, és bevételei meghaladják a 10 milliárd forintot - közölték. A cégnél úgy kalkulálnak, hogy volumenük sem esik vissza 2023-ban.
   

A papír még mindig ez az a nyersanyag, aminek az alkalmazása a leginkább összeegyeztethető a szigorodó környezetvédelmi előírásokkal - emelték ki. Száz százalékban újrahasznosítható, a természetben lebomlik, és mára a gyártása is kifejezetten környezetbarát. Egy friss kutatás szerint ha 4 óránál tovább olvasunk egy elektronikus könyvet, akkor annak, a folyamatos használat energiaigényét is figyelembe véve már nagyobb az ökológiai lábnyoma, mint a kinyomtatott változatnak - fejtette ki Orgován Katalin.
    

A közlemény szerint a vállalat az idén - immár a 10. alkalommal - elnyerte az Év Zöld Nyomdája díjat. Az energiahatékony termelés területén további jelentős előrelépéseket hoz a most érkezett Heidelberg nyomógép, valamint a 2024 elejére várt digitális inkjet berendezés is - jelezték. A vezérigazgató kiemelte: a hazai megrendelők kiszolgálása mellett az eddiginél intenzívebben veszik célba a külföldi piacokat.


Az idén több nemzetközi szakmai kiállításon is élénk volt az érdeklődés saját fejlesztésű és gyártású papírtermékeik, valamint a biztonsági nyomdai szolgáltatásuk iránt. Ezekre a régión, illetve Európán kívül is jelentős igény lehet, így elérhető célnak tartják, hogy két éven belül az árbevételük 15 százaléka exportból származzon. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Pátria Nyomda Zrt. 9,7 milliárd forint nettó értékesítési árbevételt ért el 2022-ben az előző évi 7,6 milliárd forint után, adózott eredménye 410,3 millió forint volt tavaly, 2021-ben pedig 437,6 millió forint.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com