A pénzügyi tudatosság erősítését szolgáló stratégiát készített az NGM

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NM) hétéves, átfogó nemzeti stratégiát készített a lakosság pénzügyi kultúrájának erősítésére - mondta az NGM pénzügyekért felelős államtitkára pénteken az MTI-nek.Hornung Ágnes közölte, a stratégia elkészítésébe a tárca bevonta a témával foglalkozó civil és állami szervezeteket is. A társadalmi egyeztetésen az NGM szeptember közepéig várja a további észrevételeket, a tervezetről várhatóan ősszel dönt a kormány - tette hozzá az államtitkár.

    
Kifejtette, a kormány kiemelt figyelmet fordít a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztésére. A témában készült korábbi nemzetközi és magyarországi felmérések, valamint a gazdasági válság tapasztalatai is azt mutatják, hogy az embereknek problémát jelent a pénzügyi ismeretek-, illetve azok gyakorlati alkalmazásának hiánya. Ezért a 2017-től 2023-ig tartó időszakot felölelő stratégia támaszkodik az eddig elért eredményekre, programokra - mondta.
  

Alapvető célkitűzés például a köznevelés rendszerén belüli valós pénzügyi oktatás kereteinek megteremtése és általánossá tétele - közölte, illetve a pénzügyi alapszolgáltatásokhoz való hozzáférés növelése és a készpénzkímélő fizetési eszközök használatának ösztönzése. A program támogatja a körültekintő hitelfelvétel ismereteinek átadását ugyanúgy, mint a tudatos pénzügyi magatartás alapjainak és a háztartások pénzügyi stressztűrő képességének erősítését.
    

Hornung Ágnes kiemelte: a teljes lakosságot szeretnék elérni, különös tekintettel a diákokra, pályakezdő fiatalokra és az olyan sérülékeny csoportokra, mint a fejletlenebb térségekben élők, illetve a túlzott eladósodottság következtében fizetési nehézséggel küzdő emberek. A stratégia letölthető az NGM honlapjáról, az észrevételeket pedig szeptember 12-ig várják - közölte az államtitkár.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com