A PM fokozott figyelemmel kíséri az Electrolux-dolgozók sorsát
A PM szerint a cég dolgozóinak újbóli munkába állását segítheti, hogy csak Jász-Nagykun-Szolnok megyében mintegy 5 ezer betöltetlen versenypiaci álláshely van a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat augusztus végi adatai szerint. Az elbocsátott munkavállalók elhelyezkedését könnyítheti, hogy a megye is egyike azon térségeknek, amelyekben már elindult a munkaügyi hivatalok hatékonyságát, illetve a vállalatokkal való szoros kapcsolattartást erősítő munkaerő-piaci reformprogram. Ennek keretében az érintett munkavállalók elhelyezkedését szükség esetén átképzésekkel, munkaerő-közvetítéssel, illetve különböző munkaerő-piaci programokba való bevonással is segítik.
A legfontosabb, hogy a dolgozóknál a munkából-munkába elv érvényesüljön, ennek érdekében állásbörzék szervezése, folyamatos ügyfélszolgálat biztosítása, csoportos tájékoztatók tartása, illetve a környező munkáltatók felderítése is megvalósulhat a kormányhivatallal együttműködésben. A kormányzat mobilitási támogatásai szintén könnyíthetik a dolgozók újbóli munkába állását - írja közleményében a tárca.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal egyidejűleg arról tájékoztatott, hogy azonnal vizsgálatot indított, hogy a cég a csoportos létszámleépítésre vonatkozó jogszabályi kötelezettségeinek eleget tett-e. A hivatal jelezte: kész azonnali beavatkozásra a tervezett létszámleépítés tisztázása érdekében. Hozzátették: mindent megtesznek az érintett munkavállalók mielőbbi elhelyezkedésének elősegítéséért, szükség esetén átképzésekkel, munkaerő-közvetítéssel, illetve különböző munkaerőpiaci programokba való bevonással.
Az Electrolux évente több mint 60 millió háztartási és professzionális készüléket értékesít több mint 150 országban. Az Electrolux csoport forgalma 2018-ban 12,4 milliárd euró volt, alkalmazottainak száma 54 ezer. Az Electrolux-csoport 1991-ben vásárolta meg a Lehel Hűtőgépgyárat, 1998-ban porszívógyárat nyitott Jászberényben, majd 2005-ben zöldmezős beruházással hűtőszekrénygyárat épített Nyíregyházán.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások