A prágai PPF megvette a cseh Telefónica 65,9 százalékát

A PPF prágai pénzügyi befektetési csoport megvette a Telefónica spanyol távközlési társaságtól, Európa legnagyobb távközlési cégétől a Telefónica Czech Republic 65,9 százalékos részvénycsomagját. A tranzakció értéke 63,6 milliárd korona - közölte a PPF kedden.

A közlemény szerint a már aláírt szerződés alapján a PPF tulajdonába került a Telefónica Slovakia társaság 100 százaléka is. A legnagyobb cseh befektetői csoport 35,5 milliárd koronát saját forrásaiból fizet ki, míg az összeg további részét piaci bankhitelből, amelyet a Société Générale bank hozott tető alá.

A tranzakció befejezésének feltétele az Európai Bizottság jóváhagyása - áll a közleményben. A PPF ezután kötelező módon ajánlatot tesz a kisebbségi részvényeseknek részvényeik felvásárlására. A spanyol Telefónica bejelentette, hogy meghagyta magának a cseh Telefónica 4,9 százalékos részvénycsomagját, amelyet nem kíván eladni. A szerződés szerint a PPF kezébe került cseh Telefónica még négy évig része marad a spanyol Telefónica csoportnak.

cseh_zaszloA cseh Telefónica a legnagyobb cseh távközlési társaság. Mintegy 5,1 millió ügyfélnek nyújt mobiltelefonos szolgáltatást, míg a vezetékes telefonok száma meghaladja az 1,4 milliót. Az idei első három negyedévben a csoport nyeresége 3,7 milliárd koronára rúgott. A PPF 98,94 százalékának tulajdonosa Petr Keller, a leggazdagabb cseh. A PPF a kilencvenes évek közepén a kuponos privatizáció során alakult. Kezdeti szakaszban a legfontosabb lépése az volt, hogy 1996-ban megszerezte a Ceská Pojistovna, az akkori legnagyobb cseh biztosító részvényeinek 20 százalékát. A PPF jelenleg Közép- és Kelet-Európa egyik legnagyobb befektetési és pénzügyi csoportja. A PPF Group tavalyi adózott nyeresége 809 millió eurót tett ki.
forrás:MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com