A precíziós gazdálkodásról is tárgyalt Nagy István agrárminiszter egy amerikai óriáscég vezetőivel

Az Egyesült Államok meghatározó mezőgazdasági térségében, Indiana államban tárgyalt szerdán Nagy István agrárminiszter.A szövetségi államok vezetőivel folytatott megbeszéléseiről az MTI-nek adott interjúban a miniszter úgy fogalmazott, hogy ezek a tárgyalások kifejezetten a gazdasági együttműködéseket segítik. A miniszter Indiana állam fővárosában, Indianapolisban találkozott Eric Holcomb kormányzóval.
    

Indiana állam az Egyesült Államok kukorica- és gabonatermelése szempontjából meghatározó szövetségi állam, amely az ötödik legjelentősebb kukoricatermesztő állama az országnak, mérete pedig szinte megegyezik Magyarországéval. Nagy István szintén a gazdasági együttműködésekről folytatott megbeszéléseket Chicagóban.
    

A miniszter kiemelte a John Deere mezőgazdasági gépgyártó vállalat vezetőivel folytatott megbeszélését, amelynek szerinte innovációt segítő hatása lehet. A találkozót a precíziós technológiák felhasználása szempontjából mondta fontosnak. Megjegyezte, hogy ez a termelési módszer egyben megoldás arra, hogy kevesebb vegyszert használjon az agrárium, javuljanak az állatjóléti körülmények. Vagyis amit a fenntarthatóság jelent, abban a precíziós mezőgazdasági technológiák végtelenül fontosak - tette hozzá.
    

Az agrárminiszter elmondta, hogy az amerikai mezőgazdasági óriáscég vezetőivel tartott találkozó témái között szerepelt az együttműködés gazdasági oldalának kiszélesítése is, valamint, hogy milyen új lehetőségek vannak magyarországi beruházásokban, fejlesztésekben. Mi élen járunk a precíziós technológiák alkalmazásában, és szeretnénk az együttműködést bővíteni - fogalmazott a magyar agrárminiszter.  
    

Nagy István Egyesült Államokbeli látogatásának első napján, hétfőn részt vett egy nemzetközi kormányzati-szakértői-üzleti konferencián, amelynek témája az éghajlatváltozás agráriumra gyakorolt hatása volt. Növelni kell a versenyképességet annak érdekében, hogy a Földön élő egyre több embert el lehessen látni élelmiszerrel, úgy, hogy közben a "teremtett világ" minőségét meg lehessen őrizni - mondta a miniszter.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com