A román gazdaság 2,3 százalékkal nőtt az első negyedévben

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: A román bruttó hazai termék (GDP) 2,3 százalékkal nőtt az első negyedévben a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte kedden gyorsjelentésében az országos statisztikai intézet (INS).A szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint 2,8 százalékos volt a növekedés. A tavalyi utolsó negyedévhez mérten, a szezonális és naptárhatást is figyelembe véve 0,1 százalékkal nőtt a román GDP január és március között. A statisztikai intézet módosításokat is közölt a tavalyi évre vonatkozóan, így a szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint 2022 első három hónapjában 1,3 százalékkal, a második negyedévben 1,2 százalékkal, a harmadik negyedévben 1,2 százalékkal, a negyedik negyedévben 1 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye az előző negyedévekhez mérten.
   

A bukaresti kormány előrejelzési szakbizottsága az idei év egészére 2,8 százalékos növekedést prognosztizált, a nemzetközi pénzintézetek azonban kevésbé derűlátók. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) április közepén 2,4 százalékra csökkentette az idei román gazdasági növekedési várakozását, a Világbank szerint 2023-ban 2,6 százalékos, az Európai Bizottság szerint 2,5 százalékos, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank előrejelzése szerint pedig 1,7 százalékos GDP-bővülésre lehet számítani Romániában.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com