A Sanoma eladja magyar leányvállalatát

A Sanoma eladja magyarországi leányvállalatát, a Sanoma Media Budapestet a Centrál Csoportnak - közölte a cég csütörtökön az MTI-vel.

snmA tájékoztatás szerint a magyar leányvállalat a magyar belföldi piac egyik vezető lap- és online kiadójaként működik 1992 óta. A tranzakció hivatalosan a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) - ilyen ügyletek esetén - szokásos eljárása végén zárulhat le.

A Sanoma és a Centrál Csoport aláírta a Sanoma Media Budapest Zrt. eladásáról szóló megállapodást, ezt erősíti majd meg a hivatali procedúra - emlékeztet a közlemény.

A Sanoma magyarországi médiavállalkozásainak nettó árbevétele tavaly mintegy 60 millió euró volt (mintegy 18 milliárd forint). A Sanoma számításai szerint a folyamat végén a csoport közel 11 millió euró - 3,3 milliárd forint - tőkenyereséget realizál majd.

A tájékoztatás utal arra: az értékesítés illeszkedik a finn anyavállalat átalakítási stratégiájához. A csoport átalakítja portfólióját, valamint optimalizálja költségstruktúráját.

Heike Rosener, a csoport Közép-Kelet-Európáért és Oroszországért felelős vezérigazgatója szerint a Sanoma Media Budapest tovább növekedhet a jövőben. "Meg vagyunk győződve a magyar cég növekedési potenciáljáról, amit éppen a stabil portfólió tehet lehetővé" - idézi a közlemény Heike Rosenert.

Az új tulajdonos szerint a vállalat eddigi teljesítménye megalapozhatja a hosszú távon is sikeres működést. "A Sanoma Media Budapest komoly múlttal rendelkező vállalat, amely értékes befektetést jelent nekünk hosszú távon. Hiszünk a Sanoma portfólióhoz tartozó erős brandekben, és hiszünk a munkatársakban, akik ezeket felépítették. A célunk az, hogy Magyarország második legnagyobb médiavállalkozását megújítsuk és hosszú távon tovább üzemeltessük" - idézi a közlemény Varga Zoltánt, a Centrál Csoport alapító vezérigazgatóját.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com