A Spar több mint 1,2 milliárd forintból újította meg három vidéki áruházát

Több mint 1,2 milliárd forintból újabb üzleteit modernizálta a Spar Magyarország, ezúttal egy szántódi, egy szolnoki és egy harkányi szupermarket újult meg - közölte a társaság az MTI-vel csütörtökön.A novemberben újranyitott egységek mindegyikébe környezetkímélő, energiatakarékos világítás- és hűtéstechnikát telepítettek. A Spar korábbi közlése szerint a cég az idén összesen 90 millió eurót (mintegy 29,5 milliárd forint) fordít fejlesztésre, ebből két új üzletet (Tatán Interspar, a Duna Plázában Spar szupermarketet) nyitott, 14 üzletét pedig megújítja. A cég vezetőinek októberi bejelentése szerint a kiskereskedelmi üzletlánc jövőre is folytatja a terjeszkedést, és két új egységet nyit - Kaposváron egy Interspar hipermarketet, Törökbálinton pedig szupermarketet - összesen 7 milliárd forint ráfordítással.

    
A Spar csoporthoz 570 üzlet tartozik, ezen belül a franchise hálózatnak 188 tagja van. A vállalat mintegy 13 ezer dolgozót foglalkoztat. A Spar Magyarország árbevétele tavaly 617,6 milliárd forint volt, 9,8 százalékkal több az előző évinél, a forgalom 25 százalékát a saját márkás termékek kereskedelme adta. A társaság 2018-as árbevételén belül a Regnum húsüzem forgalma elérte a 36,4 milliárd forintot, a franchise hálózaté pedig a 36 milliárdot. A társaság a múlt évben 32 milliárd forintot fordított hálózatfejlesztésre, ebből hat új Spar áruház épült és 17 üzletet újítottak fel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com