A Symantec értékesíti adattárolási üzletágát, a Veritast

A Symantec megállapodást kötött a The Carlyle Group által vezetett befektetői csoporttal adatmentési- és tárolási részlege, a Veritas értékesítéséről, a tranzakció során a vállalat 8 milliárd dollárért válik meg említett üzletágától - közölte a Symantec amerikai kiberbiztonsági vállalat csütörtökön az MTI-vel.

A szingapúri állami befektetési alap (GIC) részvételével lezajló pénzügyi művelet várhatóan 2016. január 1-jén zárul le.

symantec_logo

Az értékesítést követően a Symantec megközelítőleg 6,3 milliárd dolláros nettó készpénzbevételre számít az utólagos egyszeri tételek levonása után.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy a Symantec igazgatótanácsának döntése alapján a vállalat 1,5 milliárd dollárral kívánja bővíteni részvény-visszavásárlási programját, így a tranzakció lezárulását követő 18 hónap során 2,6 milliárd dollárt juttat majd vissza a befektetőknek.

Az amerikai kiberbiztonsági vállalat még 2014 októberében jelentette be biztonsági, illetve adatmentési és -tárolási üzletágának szétválasztását.

A The Carlyle Group bejelentése szerint a Veritas vezérigazgatói posztjára a Symantec igazgatótanácsának korábbi tagját, Bill Colemant nevezik ki, a vállalat általános igazgatója a tranzakció lezárásáig továbbra is John Gannon marad - derül ki a közleményből.

A Symantec Corporationt 1982-ben alapították, azóta már ötven országban több mint húszezer alkalmazottat foglalkoztat. A vállalat a 2014-as üzleti évben 6,7 milliárd dollár bevételt ért el.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com