A Századvég felfelé módosította az idei és a jövő évi növekedési várakozását

A Századvég Gazdaságkutató Zrt. felfelé módosította a 2018-ra és a 2019-re vonatkozó növekedési előrejelzését, 2018-ra a korábbi 4,4 százalék helyett 4,6 százalékos, míg 2019-re 3,5 százalék helyett 3,9 százalékos gazdasági bővülésre számít.A gazdaságkutató MTI-hez kedden eljuttatott közleménye szerint 2018 harmadik negyedévében a gazdaság teljesítménye a nyers adatok szerint 4,9, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint 5,2 százalékkal nőtt, több mint fél százalékponttal meghaladva az elemzői várakozásokat.


A kiigazított adatok alapján a gazdaság a rendszerváltás óta mért leggyorsabb ütemben bővült. A harmadik negyedéves növekedés az Európai Unióban a legnagyobbak között volt. A gazdaságkutató szeptemberi becsléséhez képest a KSH az első két negyedév adatát 0,1-0,1 százalékponttal felfelé korrigálta. Ezeket a tényezőket figyelembe véve a gazdaságkutató 4,6 százalékra felfelé módosította a 2018-as növekedésre vonatkozó prognózisát - közölték.

    
Az elemzés szerint a növekedés motorját idén a fogyasztás és a beruházás bővülése jelenti.

A háztartások fogyasztási kiadásainak volumene 5,4 százalékkal nőhet 2018-ban, melyhez elsősorban a nettó bérek átlagosan 11,3 százalékosra becsült emelkedése járul hozzá, melyet a munkaerőhiány mellett a szociális hozzájárulási adó összességében 2,5 százalékpontos csökkentése, a minimálbér és a garantált bérminimum 8, illetve 12 százalékos emelkedése, illetve az állami szféra bérrendezései segítenek elő.


A beruházások a korábban vártnál nagyobb mértékben, 16,7 százalékkal bővülhetnek idén. Ehhez az állami és a magánszféra uniós és saját forrásból végrehajtott beruházásai járulnak hozzá, amelyeket az alacsony kamatkörnyezet is segített. A beruházásokhoz kapcsolódóan érdemes kiemelni, hogy az építőipar hozzáadott értéke az előző év azonos időszakához képest 27,5 százalékkal nőtt, tehát az ágazat a munkaerőhiány mellett is növekedni tudott.
    

A külkereskedelmi mérleg alakulása ezzel szemben nem tud hozzájárulni a növekedéshez 2018-ban. A Gazdaságkutató becslése szerint az export 5,4, míg az import 7,1 százalékkal bővül éves összehasonlításban. Az export növekedését lassítja a külső kereslet alacsony emelkedése (a német gazdaság a III. negyedévben az előző év azonos időszakához képest mindössze 1,2 százalékkal növekedett, míg az előző negyedévhez képest 0,2 százalékkal visszaesett), miközben a fogyasztás és a beruházások bővülése az import emelkedéséhez vezet.
    

A gazdaságkutató a 2019-re vonatkozó várakozásáról megjegyezte: a becslés során feltételezték, hogy a kormányzat a versenyképesség növelését segítő intézkedéseket vezet be. A növekedést nagyban elősegítheti a fogyasztás volumenének 4,4 százalékosra, illetve a beruházások 9,0 százalékosra prognosztizált emelkedése. Az előbbit elsősorban az átlagbér 10 százalékra becsült, vagyis a várható inflációt jelentősen meghaladó növekedése eredményezi.


A beruházások kapcsán az uniós források felhasználása mellett fontos kiemelni az elmúlt időszakban bejelentett nagyvállalati beruházásokat, illetve a kormányzati fejlesztéseket. Az október végéig építési engedéllyel rendelkező lakások az Országgyűlés döntése értelmében a kedvezményes 5 százalékos áfakulccsal épülhetnek meg, így ez több tízezer új lakás megépítését segítheti elő a családi otthonteremtési kedvezménnyel együtt 2019 után is. Az export bővülése jövőre 5,5, míg az importé 5,4 százalékos lehet, így a gazdaságkutató várakozásai szerint jövőre a külkereskedelmi egyenleg növekedése hatása semleges, esetleg kismértékben pozitív lehet.
   

Az olaj árának növekedése, illetve a forint gyengülése hatására az infláció októberre 3,8 százalékra emelkedett, így megközelítette a jegybanki inflációs célsáv felső határát. Novemberre azonban az olajárak csökkenése miatt a pénzromlás mértéke drasztikusan, 3,1 százalékra mérséklődött. Közölték: figyelembe véve az olaj világpiaci jegyzési árának az elmúlt időszaki csökkenését, a jövő évre várt infláció a korábban vártnál alacsonyabb lehet. Így a 2018-ra vonatkozó inflációs prognózisát a gazdaságkutató 0,1 százalékponttal 2,9 százalékra emelte, míg a 2019-es előrejelzést 0,2 százalékponttal 3,0 százalékra mérsékelte.


A pénzromlás üteme tehát éves átlagban várhatóan megfelel a jegybanki célnak. A novemberi inflációs adat eredményeként a Magyar Nemzeti Bank várhatóan nagyon rövid távon nem kényszerül a monetáris kondíciók érdemi szigorítására, erre várhatóan csak az Európai Központi Bank 2019 nyarán történő kamatemelését követően kerülhet sor - írták.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com