A Századvég szerint jövőre 3,4 százalékra gyorsul a növekedés

A magyar gazdaság teljesítménye az idén 0,6 százalékkal, jövőre pedig 3,4 százalékkal bővülhet a 2022-es 4,6 százalékot követően - közölte a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. friss negyedéves előrejelzésében szerdán.Az MTI-nek eljuttatott közlemény szerint az idén az államháztartás ESA-hiánya a kormányzati terveknek megfelelően a GDP 3,9 százalékát, a pénzforgalmi hiány pedig a GDP 4,5 százalékát éri el, illetve a GDP-arányos bruttó államadósság 69,7 százalékra csökken az év végére.
    

A becslés alapján Magyarországon az első negyedévében várható az infláció tetőzése, év végére a drágulás mértéke 10 százalék alá csökkenhet, így éves szinten 17,5 százalékos lehet, jövőre pedig 4,5 százalékra mérséklődhet. A gazdaságkutató arra számít, hogy a jövőben is az egynapos betéti kamat lesz az az eszköz, amellyel a jegybank rugalmasan reagálhat a gyorsan változó piaci környezetre; az alapkamat vélhetően nem emelkedik tovább, sőt az alapkamat és az irányadó eszköz kamata az infláció mérséklődésével párhuzamosan csökkenhet.
    

A társaság szerint lefelé mutató kockázatot jelent a gazdaság teljesítményére a visszaeső kiskereskedelmi forgalom, az uniós források körüli bizonytalanságok és a magas kamatkörnyezet miatt visszaeső beruházások. A belső kereslet idén 1,4 százalékkal csökkenhet; a legerősebb visszaesés az év első felében várható, az év végéhez közeledve azonban fokozatos emelkedésre számítanak. Hozzátették: 2024-re éves összehasonlításban 1,6 százalékkal nőhet a belső kereslet.
    

A becslés alapján a kormányzati kiadások a tavalyi visszafogást követően az idén 1,3 százalékkal nőhetnek éves szinten, míg 2024-ben 2 százalékkal. Az export volumene az előrejelzés szerint 2023-ban 1,8 százalékkal, míg 2024-ben 4,5 százalékkal emelkedhet; a kivitel számait erősen befolyásolja a külső kereslet alakulása és az előző évi magas bázishatás.
    

A Századvég Konjunktúrakutató elemzésében felidézte, hogy a több mint egy éve tartó orosz-ukrán háború és a szankciók hatására bizonytalanná vált a gázellátás Európában, illetve jelentősen emelkedtek az energiaárak. Pozitív fejleménynek nevezték, hogy az ellátási nehézségek mégsem vezettek gázhiányhoz a kontinensen, negatívumnak ugyanakkor, hogy az energiaárak alakulását továbbra is nagymértékű bizonytalanság övezi.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com