A Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz 16 millió palackkal többet adott el tavaly, mint egy évvel korábban

A Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz Kft. 2017-ben megközelítőleg 16 millió palackkal többet adott el a magyar piacon, mint a megelőző évben, ezzel  282 millió palackra növelte az éves értékesítési volument - tájékoztatta pénteken az MTI-t a Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz Kft.

elnöke.
Balogh Levente azt közölte, hogy a vállalat piaci részaránya évről évre folyamatosan nő, a 2017 januártól novemberig tartó időszakban a természetes ásványvízpiacon 36,5 százalékos részesedést ért el, ami 45 bázispontos növekedést jelent az előző év hasonló időszakához képest.

    
Ugyanezen időszakban a vállalat eladásainak volumene az ízesítetlen ásványvízpiacon 3 százalékkal nőtt, ami meghaladja a piac átlagos, 2,3 százalékos növekedését. A cég árbevétele 2017-ben a végleges lezárást követően várhatóan meghaladja majd a 15 milliárd forintot - tette hozzá.     Balogh Levente emlékeztetett, hogy új, magas magnézium tartalmú természetes ásványvíz, a Magnesia forgalmazását kezdték meg az elmúlt évben a magyar piacon, 2017 jelentős beruházásaként pedig a 2,6 millió eurós kékkúti szirupkeverő üzem átadását említette.
    

A Central Europe Mineral Water (CEMW) Holdingot 2015-ben hozta létre a Karlovarské Minerální Vody Group-ot (KMV) tulajdonló olasz Pasquale család, illetve a Szentkirályi Ásványvíz tulajdonosa, Balogh Levente. 2015 márciusában a CEMW Holding tulajdonába került a Kékkúti Ásványvíz Zrt., majd azt követően 2015 áprilisában a Szentkirályi Ásványvíz Kft. is.     


A vállalatnál, amely egyaránt jelen van az ásványvizek, ízesített ásványvizek, valamint a szénsavas üdítőitalok piacán, jelenleg 355 munkavállalót foglalkoztatnak, a kékkúti üzem dolgozóinak száma ezen belül 84 - közölte. A Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz Kft. 2016-ban közel 15 milliárd forintos árbevételt ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com