A Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz Kft. növelte árbevételét 2018-ban

A Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz Kft. 17,2 milliárd forint árbevétellel zárta a tavalyi évet, amely mintegy 10 százalékos növekedést jelent 2017-hez képest - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.A közleményben kiemelték, hogy a cég tovább erősítette vezető pozícióját a magyar ásványpiacon.
Tavalyi értékesítésük rekordot döntött, a társaság 6 százalékkal növelte eladásait Magyarországon és a környező országokban.

    
A növekedést segítette a hosszúra nyúlt nyári szezon is, valamint a márkázott termékek intenzív térnyerése az ásványvízpiacon. A cég tavaly 7 millió euró értékű, önerőből megvalósított beruházást adott át szentkirályi telephelyén, az új palackozó-gépsornak köszönhetően a vállalat megkétszerezte termelőkapacitását.
    

Balogh Levente, a Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz Kft. elnöke a közleményben elmondta, a tavaly ősszel Szentkirályon átadott beruházásukkal biztosítják a Szentkirályi jövőjét és piaci pozíciójának további erősítését, idén pedig lezárul az egyesülés a PepsiCo magyar leányvállalatával, amely lehetővé teszi, hogy partnereik számára teljes italportfóliót kínáljanak.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Reklámbotrányok, amelyek mellett eltörpül a Coca-Cola plakátügye

Reklámbotrányok, amelyek mellett eltörpül a Coca-Cola plakátügye

A Fanta, a Dove, a Pepsi, a Benetton és a Bud Light is felháborította a világot.

Európa 12 leggazdagabb családja

Európa 12 leggazdagabb családja

A magyar származású Soros György a 12. helyet foglalja el a listán.

Ezekkel az állásokkal lehet a legjobban keresni 2018-ban

Ezekkel az állásokkal lehet a legjobban keresni 2018-ban

Öt pálya, amivel érdemes lesz szemezni itthon.

Gyenge kezdés várható Európában

Gyenge kezdés várható Európában

Indexcsökkenésre lehet számítani pénteken az európai tőzsdék nyitásakor.

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

A száz legeredményesebb Vas megyei vállalkozás nettó árbevétele 2015-ben több mint 1116 milliárd forint volt, az előző évhez képest 17,6 százalékkal nőtt - olvasható a TOP 100 Vas című reprezentatív k...

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Év végétől valamennyi lakossági földgázfogyasztót a Főgáz szolgál ki, miután utolsó lépésként beolvadással egyesül december 30-án a Főgáz és a kizárólagos tulajdonában lévő ENKSZ Észak-Dél Regionális ...

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Az ország számára az egyik legfontosabb kérdést, a legfőbb kihívást a versenyképesség javítása jelenti a következő években - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlés költségvetési...

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

A lakossági szemlélet formálásban elért eredmények is hozzájárultak ahhoz, hogy javult az ország környezeti állapota - hangsúlyozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter csütörtökön az Országgyűlés...

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötte az adásvételi szerződést a felszámoló a Pápai Hús Csoport vagyonának értékesítésére meghirdetett pályázaton nyertes vevővel - közölte a Nemzeti Reorganizáiós Nonprofit Kft. felszámolóbiztos...

http://ujhazak.com