A Takarékbank lefelé módosította a tavalyi és az idei növekedési előrejelzését

A Takarékbank és a Magyar Bankholding makrogazdasági elemzői a 2021-es GDP-prognózisukat 6,9 százalékra mérsékelték a korábbi 8 százalékról, az idei évi növekedési előrejelzésüket pedig 6 százalékra a korábbi 7 százalékról, alapvetően az alkatrészhiányok miatt - közölte a pénzintézet pénteken online sajtótájékoztatón.A pénzintézet elemzői szerint az infláció az idén 5,5 százalékra gyorsulhat a tavalyi 5,1 százalékról. A jegybanki alapkamat az első negyedévben 4 százalékra emelkedhet, és az év végéig ezen a szinten maradhat; az egyhetes betéti kamat pedig az infláció alakulásának függvényében 4,75-5,00 százalékig emelkedhet - ismertették.
    

Az energia-, a nyersanyag-, és agrárárak meredek emelkedése, valamint az erőteljes bérkiáramlás felfelé mutató kockázatot jelent az infláció mértékére - jelezték. Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője a sajtótájékoztatón elmondta, hogy az inflációt külső sokkok fűtik, legkésőbb azonban az év végétől a bázishatások mérsékelni fogják a mutatót. Az árak, beleértve az üzemanyagét és a nyersanyagokét, várhatóan a jelenlegi szinteken rögzülnek, ha az átmeneti árcsúcsok után valamennyire vissza is korrigálnak - hangsúlyozta.
    

Az elemző szerint az év elején a fogyasztás fűtheti a növekedést, amelyet támogat az szja visszatérítése a családoknak, a 13. havi nyugdíj, a fegyverpénz, a 25 év alattiak szja-mentessége, a minimálbér és az ágazati béremelések. A következő negyedévekben az ipari termelés várhatóan stabilizálódik az új kapacitások üzembe helyezésével, a chiphiány azonban még egy ideig fékezheti a növekedést - hangsúlyozta.
    

Az ipar teljesítménye visszapattant a járvány előtti szintre, és "valahol annak környékén oldalazik" - fogalmazott az elemző. A szektor növekedési kilátásait kedvezően befolyásolja az, hogy tavaly rekordmértékű, 2000 milliárd forint működőtőke áramlott be az országba, az összeg döntő része az akkumlátorgyártás területén jelenik meg fokozatosan - fűzte hozzá.
    

A bérkiáramlás erőteljes lesz 2022-ben, megközelíti a 13 százalékot, a minimálbér és a garantált bérminimum emelkedése, illetve az ágazati béremelések hatására - mutatott rá Suppan Gergely. Felhívta a figyelmet arra, hogy az szja-visszatérítés miatt februárban a nettó bérnövekedés elérheti a 60 százalékot is. A nettó bérek reálnövekedése 2013-2022 között meghaladja a 86 százalékot az elemző számításai szerint.
    

A pénzintézet előrejelzése értelmében az államháztartás hiánya a következő években fokozatosan újra a 3 százalékos szint alá süllyedhet az idei évre tervezett 4,9 százalék után. Az államadósság-ráta pedig az idei évtől ismét csökkenő pályára állhat, a 2021-es 78,2 százalékról 2022-ben 75 százalék alá süllyedhet. Az elemző szerint a külkereskedelem többlete az idei év első felében tovább csökken, azt követően, hogy tavaly 2 milliárd euró közelébe mérséklődhetett az egy évvel korábbi 5,62 milliárd euró után. Az év végére a forint euróértéke a 350-355 közötti sávba kerülhet vissza - derül ki a prognózisból.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com