A Tata 300 új munkahelyet hoz létre Budapesten

A Tata Consultancy Services (TCS) indiai üzleti szolgáltató vállalat 300 új munkahelyet hoz létre budapesti globális szolgáltatóközpontjában - jelentette be Prabal Datta, a TCS magyarországi igazgatója és Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) államtitkára pénteken, Budapesten.Tata Consultancy ServicesSzabó László a bejelentés alkalmából tartott sajtótájékoztatón elmondta: a Tata budapesti központjából 34 nyelven nyújtanak egyebek mellett üzleti megoldásokat, tanácsadási, informatikai szolgáltatásokat a világ minden részébe. A vállalat folyamatosan fejlődik, nemcsak tőkét hoznak az országba, hanem munkalehetőséget ajánlanak azoknak a tehetséges fiataloknak, akik esetleg a külföldi munkakeresést fontolgatják - tette hozzá.

Az államtitkár felidézte: a kormány az utóbbi években a munka világában sokkal kiszámíthatóbbá tette a vállalatok költségtervezését, ami arra ösztönzi a cégeket, hogy Magyarországon bővítsék a létszámukat. Az egyetemek képzését is hozzáigazították a vállalati igényekhez, valamint bevezették a duális képzést, amivel a fiatalok már az iskola mellett meg tudnak ismerkedni a munka világával.

Az államtitkár szólt arról is, hogy a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) jelenleg 13 olyan döntés előtti projektet visz, ami 2400 új munkahelyet jelenthet Magyarországon, ha pozitívan bírálják el a pályázatokat. Szabó László szerint a külföldi befektetők is egyre inkább elismerik Magyarország sikereit. A Forbes üzleti magazin listáján a kelet-közép-európai gazdaságok közül egyedül Magyarország került be a leginkább befektetőbarát országok top 10-es rangsorába, ahol a kilencedik helyet foglalta el 46 ország közül - ismertette.

Az államtitkár kitért arra is, hogy Narendra Modi indiai kormányfő "Make in India" nevű befektetés-ösztönzési programot hirdetett, amelyben évente 12,5 millió munkahely létrehozását tűzte ki célul. "Nagyjából ugyanazt csinálják, mint mi" - fogalmazott Szabó László, arra utalva, hogy Indiában is számos mérnököt képeznek, befektetőbarát gazdasági környezetet hoznak létre, az exportra termelő vállalatokra fókuszálva.

Az államtitkár ismertette: elemzők szerint India gazdasága 2020-ra 7,5-8 százalékkal fog bővülni. Ezt segíti a kínai gazdaság növekedésének utóbbi hónapokban tapasztalt lassulása, így India ki tudja használni ezt a kompetitív előnyt - vélekedett.

Prabal Datta, a TCS igazgatója kiemelte: a magyaroroszági szolgáltatóközpont néhány tucat mérnökkel indult 2001-ben, mára pedig már 1300 magasan képzett, több nyelven beszélő mérnököt, közgazdászt, informatikust, fejlesztőt foglalkoztat.

Az igazgató elmondta: a TCS számos magyar egyetemmel működik együtt, fejlődési lehetőséget, gyakornoki pozíciót nyújt a diákoknak. A vállalat kiemelten fontosnak tartja a tapasztalatszerzés lehetőségét, a tudásmegosztást, valamint az átláthatóságot, a tisztességes üzletvitelt - mondta.

Prabal Datta az MTI-nek elmondta: az új embereket a következő hónapokban veszik fel, az üzleti tervtől függően. Elsősorban üzleti folyamatokkal kapcsolatos szolgáltatásokhoz és infrastrukturális, ügyfélszolgálati, valamint informatikai pozíciókra keresnek embereket.

Molnár László, a TCS-nek otthont adó budapesti XI. kerület alpolgármestere a sajtótájékoztatón elmondta: bízik abban, hogy az utóbbi években kiépült kiváló kapcsolat a kerület és a cég között tovább erősödik. Az eseményhez kiadott sajtóanyag szerint a TCS globális informatikai cég a világ 46 országában, 324 ezer munkavállalót foglalkoztat.

A nyilvánosan hozzáférhető cégadatok szerint a TCS Magyarországi Fióktelepe a 2014. március 31-ig tartó üzleti évben 8,7 milliárd forint értékesítési árbevételt ért el, az előző évi 7,9 milliárd forint után. A cég adózott eredménye ugyanebben az időszakban 124,9 millió forint volt, az egy évvel korábbi 154,2 millió forint után.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com