A technológia és a tapasztalat is kevés a magyar palagáz kitermeléséhez

Magyarország nem hagyományos típusú földgáz- és kőolajvagyona lényegesen nagyobb, mint a hagyományos, mégsem érdemes amerikai jellegű palagáz-forradalomban reménykedni.mtaA Magyar Tudományos Akadémia (MTA) honlapján olvasható ismertető szerint Magyarországon a gáz geológiai értelemben túl fiatal, vizes üledékekben található, valamint a nagy mélység és nyomás miatt drága csúcstechnológiát kellene használni a kitermeléséhez, a technológia jelenlegi határait feszegető módon.

A hagyományos gázvagyon 186,9 milliárd köbméternyi, amelyből 71,8 milliárdot minősít kitermelhetőnek a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal. Ezzel szemben a nem hagyományos gázvagyon 4324,4 milliárd köbméter, amelyből 2386,55 milliárd a kitermelhető.

A nem hagyományos előfordulások esetén a lerakódott szerves anyagokból keletkezett szénhidrogének "bennragadnak" az alacsony áteresztőképességű kőzetben, és technológiai szempontból rétegrepesztés nélkül nem termelhetők ki. A jelenlegi ismeretek szerint a nagy mélységben elhelyezkedő telepek termeltetése nehéz és jelentős fejlesztéseket igényel.

Magyarországon alapvetően az alföldi területeken lehet jelentősebb nem hagyományos földgáz-előfordulásokra számítani. Az új technológiákkal kinyerhető gáz után Berettyóújfalu, Hódmezővásárhely, Balaszállás, Makó, Mindszent és Szabadkígyós környékén folytak kutatások, de tömött homokkőzetekben fekvő gázra a Derecskei-árokban és Zalában is lehet számítani - erről az MTA Környezeti Elnöki Bizottságának legutóbbi ülésén beszélt Fancsik Tamás, a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet (MFGI) elnöke. A szakértő szerint a természeti adottságok alapján még további mennyiségek feltárására is van remény.

Ha a nyilvántartásokban szereplő kitermelhető vagyonnak csak néhány százaléknyi részét minősítik gazdaságosan kitermelhetőnek, akkor is 5000-9000 milliárd forintos értékről van szó - mutatott rá Fancsik Tamás. A vagyon hasznosításának előfeltétele fejlett bányászati technológia alkalmazása, és a kitermelési eljárások, megoldások költséghatékonyabbá tétele.

Pápay József mérnök, akadémikus szerint Magyarországon az a fő probléma, hogy a nem konvencionális művelési eljárások terén kevés a saját tapasztalat. Az eddigi mintavételi szám, körülbelül 10-12 nem konvencionális kút összehasonlíthatatlanul kevesebb, mint amennyit az Amerikai Egyesült Államokban mélyítettek az utóbbi 30-35 évben.

Egy friss összesítés szerint az Egyesült Államokban jelenleg 4,5 millió olaj- és gázfúrólyuk van, ebből körülbelül 100 ezer a nem konvencionális felhalmozódásokra fúrt kút. Az akadékikus szerint a kutatások pénzigényesek, a jelenlegi ismeretek alapján a nem hagyományos szénhidrogének kitermelése Magyarországon egyelőre csak a jövő lehetősége - áll az MTA honlapján.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com