A tejtermelő gazdaságok munkáját segítő rendszert fejleszt a Milkmen Kft. és az SZTE

A tejtermelő gazdaságok munkáját, a beteg egyedek gyors elkülönítését lehetővé tevő, a tartástechnológiai elemek optimalizálását segítő rendszert fejleszt a Milkmen Földesi Tejtermelő Kft. és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) – közölte az egyetem mezőgazdasági karának dékánja szerdán.Mikó Edit, a projektet bemutató sajtótájékoztatón elmondta, a 2026 tavaszáig tartó, a Debreceni Egyetem közreműködésével megvalósuló, csaknem 600 millió forintos projekt költségeiből 429 millió forintot fedez a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatása.

A hazai tejtermelő tehenészetekben leggyakrabban tenyésztett szarvasmarha a holstein-fríz, amely a világon legelterjedtebb, rendkívüli termelési paraméterekkel rendelkező fajta. Azonban ez a kiemelkedő genetikai potenciál nagyfokú érzékenységgel, környezeti igényekkel társul. Az állományszintű betegségek megelőzése, a termelési potenciált kielégítő takarmányok biztosítása és a megfelelő környezet a gazdaságos termelés alapja.

Demeter Krisztián, a Ceres Holding Zrt.

termelési igazgatója a Milkmen Kft. képviseletében kifejtette, a jelenlegi munkaerőpiaci körülmények között nehéz feladatot jelent megtalálni a nagy állattartó telepeken az állományból az eltérően viselkedő vagy az esetleg beteg egyedeket kiszűrni képes gondozókat, és ha még a megfelelő szakemberek rendelkezésre is állnának, ennek költségeit nehéz kitermelni.

A tejelő szarvasmarha ágazatban egyre inkább elterjed a robottechnológia, az automatizálás. A piacon elérhető megoldások gyűjtik és elemzik a tehenek egyedi termelési, aktivitási és élettani paramétereit, a takarmány-fogyasztással és a kérődzéssel eltöltött időtartamot. Az adatok értékelése azonban külön-külön történik, nincs lehetőség az egyes paraméterek összefüggéseinek feltárására. Hátrányuk, hogy általában egyedi szenzorokat igényelnek, melyeknek felhelyezése sok esetben stresszfaktort jelent az állatoknak. Gyakoriak a meghibásodások, és a jelentős eszközszükséglet miatt költségük is magas.

A Milkmen Kft. és az SZTE célja a tehenészetek munkáját segítő összetett döntéstámogató rendszer kifejlesztése. Az egyetem már bevált gépi látás platformjára építve hoznak létre multimodális - kép-, hang- és hőképalapú – érzékelőrendszert, amely segítségével folyamatosan lehet információkat gyűjteni az egyes tehenek és állatcsoportok vitális és életviteli jellemzőiről.

Az így gyűjtött adatok, a már meglévő rendszerek információi, valamint a környezetgenomikai jellemzők kellő alapot nyújtanak a megfelelő mesterséges intelligenciával segített elemzésekhez, melyekkel javítható a tejtermelő tehenészetek hatékonysága az állategészségügy, a takarmányozás, az egyedi azonosítás, az állatjólét és a gazdaságosság területén.

A projekt célja egy olyan, piacon értékesíthető termék és szolgáltatás létrehozása, amely később akár más állatfajokra is adaptálható. A Ceres csoporthoz tartozó Milkmen Földesi Tejtermelő Kft. több mint húsz éve üzemelteti szarvasmarha tenyésztő telepét Paks mellett, Földespusztán. A cég a telep melletti földeken, mintegy 800 hektáron szántóföldi növények termesztését végzi, elsődlegesen az állatállomány takarmányozásához, másodsorban értékesítésre.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint az 1991-ben alapított, 53 alkalmazottat foglalkoztató vállalkozás értékesítésből származó nettó árbevétele tavaly 1,506 milliárd forint volt, ami mintegy 10 százalékkal maradt el az előző évitől. A cég adózott eredménye 2022-ben 4,6 millió forint, tavaly az adózást követő vesztesége 156 millió forint volt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com