A tervezett támogatás kevés az energiafogyasztás 8 százalékos csökkenéséhez
Amennyiben a több mint 2 millió, energetikailag korszerűtlen családi házat hőszigetelnék, az ország energiafogyasztása 8 százalékkal csökkenne, ehhez azonban kevés a tervezett évi 80 milliárd forintos támogatás - közölte saját szakértőinek számításaira hivatkozva a Knauf Insulation építőanyag gyártó az MTI-vel.
A magyar családi házak száma 2,5 millió, ennek 90 százaléka energetikai korszerűsítésre szorul. A kormány - uniós forrásból, őszi indítással - évi 80 milliárd forintot szán a családi házak felújításának támogatására.
A Knauf szakértői úgy kalkulálnak, hogy egy átlagos családi ház hőszigetelése 1,6 millió forintba kerül, amelynek fele a támogatás, a másik fele pedig a saját erő. Az évi 80 milliárdból így 100 ezer családi házat lehetne hőszigetelni. Ahhoz, hogy a következő 5 évben az összes családi ház energiatakarékossá váljon, évi 400 milliárd forintnyi támogatásra lenne szükség - áll a közleményben.
Ez járna együtt az ország energiafogyasztásának 8 százalékos csökkenésével. Ez az adat pedig úgy keletkezett, hogy a lakosság használja fel az energia 33 százalékát, ennek a 80 százaléka jut a családi házakra. A hőszigeteléssel pedig 40-50 százalékos megtakarítás érhető el a házak fűtésénél-hűtésénél.
MTI

Hozzászólások