A Tesco 24 magyarországi áruházában csökkenti a vezetők számát

A Tesco a Magyarországon üzemeltetett 206 áruházból 24-ben csökkentik a kereskedelmi területen dolgozó vezetők számát, változás lesz a pékségeknél és megszűnnek egyes éjszakai működéséért felelős vezetői posztok is.A Tesco-Global Áruházak Zrt. azt közölte pénteken az MTI-vel, hogy a kiskereskedelmi trendekkel és a korábbi sikeres tapasztalatokkal összhangban az áruházak folyamatosan állnak át félkész termékek sütésére a helyben, belső pékségben gyártott termékek helyett, egyes frissáru pultokat pedig a jövőben külső partner fog üzemeltetni.

    
Ezen felül egységes lesz az éjszakai vezetői struktúra, hogy Közép-Európában mindenhol azonos elvek alapján történjen a munkaszervezés. Azokban az áruházakban, ahol nappal zajlik az árufeltöltés, megszűnnek egyes éjszakai munkakörök, ezzel egy időben viszont újak jönnek létrejön a nappali működési időben.  
    

A közleményben Hevesi Nóra, a Tesco kommunikációs igazgatója kifejtette: az áruházakban tervezett átalakítások a vásárlók hatékonyabb kiszolgálását és a boltok működésének egyszerűsítését szolgálják. Mindezekről folyamatosan tájékoztatják a dolgozókat, példaként említette, hogy több száz kollégának ajánlották fel az újonnan bevezetett vevőszolgálati specialista munkakört, a megkérdezettek nagy része elfogadta az új pozíciót. A Tesco célja továbbra is az, hogy a bejelentett változások következtében minél kevesebb kollégának kelljen elhagynia a vállalatot - közölte.
    

A változásokról az áruházlánc tájékoztatta a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetét (KDFSZ) és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetét (KASZ) - olvasható az áruház közleményében.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com