A Ustream idén további növekedést tervez

Idén további növekedést tervez, és egy új délkelet-ázsiai iroda megnyitását mérlegeli a Ustream élő videóplatform - mondta Fehér Gyula, a Ustream társalapítója, technológiai igazgatója az MTI-nek.

A Ustream egy online videó platform, amely elsősorban az élő videóközvetítésekre fókuszál, de a hagyományos, feltöltött videók kiszolgálásával is foglalkozik - mondta Fehér Gyula. Hozzáfűzte: egyrészt magánszemélyeknek kínálnak ingyenesen videókat, videófeltöltési és közvetítési szolgáltatást, másrészt cégeknek adnak el különböző szolgáltatáscsomagokat.

internetA Ustreamnek már több mint 5000 céges előfizetője van, ezek között vannak kisebb, de nagyobb cégek is - például ügyfelük a Nintendo, és a Sony -; utóbbiak adják a cég növekedésének gerincét - mondta el Fehér Gyula.
Kiemelte, hogy a cégek külső és belső kommunikációra egyaránt használják a Ustream szolgáltatásait, így például céges oktatásokra, megbeszélésekre éppúgy mint új termékeik bevezetésekor, vagy - tőzsdei cégek esetén - eredményeik közlésére.

Hozzátette: Magyarországról is egyre több a céges előfizetőjük van, egyre több konferenciát, eseményt közvetítenek Ustreamen.

Fehér Gyula elmondta: egy friss elemzés szerint tavaly több mint egymilliárd órányi üzleti célú videót "fogyasztottak" világszerte, ez a szám 2017-re több mint 3 milliárd órára nő. Ennek megfelelően a Ustream azt várja, hogy az a piac, amelyen ők mozognak, a következő 2-3 évben mintegy háromszorosára nő. Hozzáfűzte, hogy a Ustreamen összesen 400 millió órányi videót néztek 2013-ban, ennek egy része volt üzleti célú. Arról is szólt, hogy konkurenseik elsősorban amerikai székhelyű cégek, a Ustream - amely már most piacvezető világszerte az üzleti célú élő videóközvetítések tekintetében - célja, hogy ezen egyre növekvő, de nagyrészt még mindig kiaknázatlan piac minél nagyobb hányadát hódítsa meg.

A Ustream jelenleg is elérhető gyakorlatilag minden platformon, így asztali gépen, okostelefonon, tableten, és okostévén is. Tapasztalataik szerint a mobilról történő tartalomfogyasztás megközelíti a számítógépet, ezért a Ustream különösen nagy hangsúlyt szeretne fektetni arra, hogy például a felhasználóknak mobilon is ugyanazt az élményt nyújtsák mint számítógépen. Emellett azon is dolgoznak, hogy az üzleti felhasználóik minél jobban testre tudják szabni az Ustreames szolgáltatásukat.

Fehér Gyula elmondta azt is, hogy legnagyobb befektetőjük a japán Softbank cégcsoport volt, amely 2010-ben 35 millió dollárt ruházott be a Ustreambe, amelyben mostanáig mintegy 60 millió dollár tőke van. A Ustream folyamatosan kap felvásárlási ajánlatokat, ezzel kapcsolatban a technológiai igazgató elmondta: céljuk, hogy a Ustreamből "minél nagyobb dolgot tudjunk kikerekíteni", és ha ez épp egy felvásárláson, vagy a tőzsdei jelenléten keresztül valósítható meg, akkor arra nyitottak. Elgondolkodtató ajánlatot már kaptak, de igent csak olyan ajánlatra mondanának, amely még jobban segíti a Ustreamet a dinamikus növekedésben. Hozzáfűzte, hogy a Ustream jelenleg néhány száz millió dollárt érhet, valójában pedig annyit, amennyit hajlandóak érte fizetni.

Várakozásaik szerint 2013-ban is hozni tudták - és idén is hozzák - az eddigi dinamikus, kétszámjegyű nyereség-növekedést; a tavalyi eredmények lezárása még folyik. Fehér Gyula szerint a Ustream is jól példa arra, hogy Magyarországról is lehet sikeres startup céget építeni, és azon dolgoznak, hogy Budapest vonzó startup főváros legyen. Elmondta, hogy budapesti irodájukban 110-en, összesen a Ustreamnél pedig 250-en dolgoznak, és idén további bővülést terveznek.
forrás:MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com