A vártnál is gyengébb lett az őszi betakarítás terméseredménye Békés megyében

Az előzetes, nem túl optimista várakozásnál is gyengébb lettek a termésátlagok az őszi betakarításon Békés megyében, különösen kukoricából és szójából termett kevés - nyilatkozta az MTI-nek a Békés Megyei Mezőgazdasági Szövetség titkára kedden.Barabás Béla elmondta, a napraforgóból 86 ezer hektárról átlagosan 1,2 tonna termést takarítottak be (tavaly 2,6 tonna/hektár volt az átlag); ott lett jobb (akár 3,5-4 tonnás a termésátlag), ahol öntöztek. Kukoricát csaknem 93 ezer hektáron termesztettek, ám a területek 60 százalékát be kellett silózni. A maradék területen - jelenleg 90 százalékos betakarítottság mellett - hektáronként 1 tonnás a megyei termésátlag.

A korábbi évet 4,5 tonnás termésátlaggal tragikusnak nevezték; 2020-ban volt a rekordév, 8,2 tonnás hektáronkénti megyei átlaggal.
    

A titkár elmondta, egy hektár termelési költsége - szárítással együtt - 600-700 ezer forint között mozgott; az öntözés körülbelül 200 ezer forintos többletköltséget jelentett hektáronként. A kalászosoknál szerény vagy nullás gazdálkodási eredményeket lehetett csak elérni; az őszi vetésű növényeknél viszont veszteséget könyvelnek el a gazdák. A negatív szaldón az csökkenthet valamennyit, ha sikerül a tavalyi készlet egy részét felhasználni - jegyezte meg.
    

A Békés Megyei Betakarítási Koordinációs Bizottság legutóbbi ülésén elhangzott, hogy jelentős mértékben lecsökkent az őszi alapműtrágyák kihelyezése; a kis- és közepes gazdaságok az idén gyakorlatilag nem juttatnak ki műtrágyát. Barabás Béla szerint - bár a jelenleg kikelt kultúrák jó fejlettségi állapotban vannak a csapadékos szeptembernek köszönhetően - a visszafogott tápanyag-utánpótlás jövőre okozhat terméskiesését.
    

A rossz termés következtében kialakult takarmányhiányról szólva a titkár az MTI-nek elmondta, a rozzsal kevert tömegtakarmány minősége elmarad a korábbi évekétől; a Dunántúlról vagy külföldről hozott import pedig a szállítási költségek miatt drága. Van olyan sertéstartó telep Békésben, ahol felszámolták az állatállományt és csak bértartást vállalnak; és tud olyanról is, ahol 30 százalékkal csökkentették a sertésállományt. Erről pontosabb képet év végén lehet látni - hangsúlyozta a titkár.
   

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Békés Megyei Igazgatóságának adatai szerint őszi búzát az előző évi 93 ezer helyett 105 ezer; őszi árpát 24 ezer helyett 32 ezer; őszi káposztarepcét pedig 7500 hektáron terveznek termeszteni a gazdák; a területek nagy részén már el is végezték a vetést. Idén csaknem 7300 kárenyhítési kérelmet adtak be; amely meghaladja a 205 ezer hektárt. Kukoricánál Békés megyében a 93 ezer hektár vetésterület csaknem 90 százalékát bejelentették; a táblák 36 százalékát 90 százalék feletti hozamcsökkenésre adták be - hangzott el a koordinációs bizottság ülésén.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com