A végéhez közeledik az aratás Békés vármegyében

Hamarosan végeznek a betakarítási és a vetési munkákkal a Békés vármegyei gazdák.A Békés Vármegyei Betakarítási Koordinációs Bizottság MTI-nek elküldött összesítése szerint a 84 466 hektárnyi napraforgóterületet learatták, csaknem 230 ezer tonna termés keletkezett; a vármegyei átlag hektáronként 2,7 tonna lett, ami kedvezőbb a vártnál. Barabás Béla, a Békés Megyei Mezőgazdasági Szövetség titkára szerint 3 tonna felett lett volna igazán jó a termésátlag; vannak olyan gazdák, akik elérték, sőt meg is haladták ezt a szintet.

Az időjárási körülmények mellett azonban jónak mondható a 2,7-es érték.

Ráadásul javul a napraforgó felvásárlási ára; a kezdeti 150-160 ezer forint tonnánkénti árhoz képest már 180-185 ezer forint is elérhető; utóbbinál "egy kis nyeresége is lehet" a gazdának - mondta. Kukoricát 85 265 hektáron termesztettek, mintegy 500 hektáron beszántják a termést; jelenleg 98 százalékos a betakarítottság. Csaknem 457 ezer tonna termés keletkezett, a vármegyei átlag hektáronként 5,5 tonna lett.

Barabás Béla elmondta, az aratás elején magas toxinfertőzöttségről szóltak a híradások, a munkálatok előrehaladtával azonban lényegesen javultak a mérési eredmények, ám a negatív hírnek árletörő hatása volt. Jelenleg 72-77 ezer forint között veszik át a kukorica tonnáját, ami az előző évinél magasabb, ám a titkár szerint 90-100 ezer forint közötti felvásárlási árnál jönnének ki nullára a gazdák.

Békésben végeztek a burgonya betakarításával: 177 hektáron 2832 tonna termés lett. Végéhez közeledik a szója betakarítása is, csaknem 4 ezer hektáron eddig 1,9 tonnás termésátlagot regisztráltak. Nem kezdték el még a mindössze 33 hektáron termesztett cukorrépa betakarítását, ugyanis a feldolgozó gyárban az átvétel lelassult, csak akkor szedik fel a gazdák, amikor a gyár fogadni tudja a terményt - hangzott el a bizottság ülésén.

Elkezdődtek a vetési munkálatok is, amelyet most némileg hátráltat a csapadék. Az őszi káposztarepce vetésterülete országosan csökken, Békésben 7 ezer hektár helyett valószínűleg csak 4900-on fogják termeszteni. Barabás Béla szerint ennek több oka is van. Egyrészt az elmúlt években veszteséget hozott a termény; másrészt augusztus végén, szeptember elején, amikor ideális lett volna a vetés, nagyon száraz volt a talaj, nem voltak kedvezőek a feltételek.

Az MTI-nek elmondta, úgy látják, kismértékben a búzavetés területe fog emelkedni, és van rá esély, hogy valamelyest a napraforgóé is nőni fog jövőre. A koordinációs bizottság adatai szerint őszi búzát 95 ezer hektáron terveznek vetni, jelenleg 20 százalékon állnak. Őszi árpa 24 ezer hektáron terem majd a tervek szerint, jelenleg 16 800-at vetettek be.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com