A vendéglátóipar a legkockázatosabb szektor, itt ment csődbe a legtöbb cég egy felmérés szerint

A vendéglátóiparban mentek csődbe a legmagasabb arányban cégek Magyarországon az ágazatban működő vállalkozások számához képest az idei év első negyedévében, hosszú évek óta először megelőzve az építőipart is - tájékoztatta a Bisnode üzleti információszolgáltató az szerdán MTI-t.

vigA vendéglátóipari szektor bedőlési aránya 4,66 százalék volt 2014 első három hónapjában, míg az építőiparé 4,58 százalék.

A szektorban a szállodai szolgáltatás bedőlési aránya alacsonyabb, mintegy 3 százalékos, a vendéglátáson belül az éttermi és mozgó vendéglátásé 4 százalék körüli, a legkockázatosabb tevékenység pedig az italszolgáltatás, ahol a cégek majdnem 6 százaléka szűnt meg - ismertette közleményében a Bisnode.

Az elemzésből kiderül, hogy több mint 25 000 cég foglalkozik ma Magyarországon éttermi- vagy italszolgáltatással és mintegy 4000 társaság folytat szálláshely szolgáltatást.

A szektoron belül a legtöbb vállalkozás, 16 800 társaság, az összes cég mintegy 57 százaléka a cégbejegyzés szerint főtevékenységének az "éttermi, mozgó vendéglátást" jelölte meg.

A kimutatás nem tartalmazza a vendéglátási tevékenységet folytató egyéni vállalkozókat illetve azon társas vállalkozásokat, amelyek nem főtevékenységként foglalkoznak vendéglátással.

A nemzetközi cégminősítő közleményében azt is kiemelte, hogy a kockázatok ellenére egyre több cég alakul a vendéglátóiparban, a tavalyi év első negyedévéhez képest idén majdnem megduplázódott a cégalapítások száma. Az új vállalkozások kétharmadát az éttermi, mozgó vendéglátásban hozták létre, a szektorban mintegy 448 új céget alapítottak.

Területileg a Balaton környékén - Zala, Somogy, Veszprém megyében - illetve Vas megyében tevékenykedik a legtöbb vállalkozás a vendéglátóiparban - tájékoztat a Bisnode.

Az elemzés idézi a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége által kiadott trend riportot, amely szerint a magyarok csupán 3 százaléka jár étterembe, szemben például az olaszországi 25-30 százalékos aránnyal, így a magyarok visszafogott étterembe járási szokásaival is magyarázható az éttermi- és italszolgáltató tevékenység magas kockázatossága.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com