A versenyhivatal 44 millió forint bírságot szabott ki a Pickre árrögzítés miatt

Jogsértő árazási gyakorlat miatt 44 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Pick Szeged Szalámigyár és Húsüzem Zrt-re - közölte a hivatal kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint a Pick 2009 januárja és 2014 decembere között meghatározta az általa gyártott, és az egyes kereskedelmi partnerek (nagy-, illetve kiskereskedők) által az egyes akciós időszakokban értékesíteni kívánt termékek fix, illetve minimális nagy- és kiskereskedelmi árát.

gvh

A Pick az általa javasolt fogyasztói árat ki is tudta kényszeríteni, mert kilistázással vagy más szankcióval fenyegette partnereit, bár ezeket a gyakorlatban nem alkalmazta - áll a tájékoztatásban.

A GVH közleménye szerint a Pick teljes körűen elismerte jogsértést.

A hivatal szerint sérti a versenyjogot, ha egy gyártó a termékeinek általa javasolt fogyasztói árát, illetve annak elfogadását a kereskedelmi partnerei által kezdeményezett akciókban más paraméterekhez (például átadási árhoz, szállított mennyiséghez) köti, és e feltételek teljesítésére vertikális megállapodásokat köt.

A GVH vizsgálata feltárta, hogy a megállapodások célja a verseny korlátozása volt, amit alátámasztott a felek motiváltsága is. A Pick abban volt érdekelt, hogy márkájának imázsát a versenytársakénál magasabb fogyasztói árakban is megjelenítse. A kereskedelmi partnerei pedig abban, hogy ne legyenek olyan viszonteladók, amelyek az adott Pick-terméket náluk olcsóbban árusíthassák - áll a közleményben.

A hivatal a bírság megállapításakor az egyes akciókat érintő megállapodásokból származó árbevételt vette figyelembe, és súlyosbító körülményként értékelte, hogy a nagy- és a kiskereskedelmi ár rögzítése súlyos jogsértésnek minősül és azt, hogy a Pick piacvezető szerepe miatt magatartása kihathat más vállalkozások magatartására és árazási gyakorlatára.

Enyhítő körülményként értékelte, hogy nyilvános adatok alapján készült árelemzések nem támasztották alá egyértelműen a Pick által javasolt árak egységes minimálárkánt való tényleges működését, és azt, hogy a Pick teljes körűen elismerte jogsértést.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com