A versenyhivatal megszüntette az oroszlányi kábelhálózat felvásárlásával összefüggő eljárását
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nem talált bizonyítékot a verseny jelentős mértékű csökkenésére, és megszüntette az oroszlányi kábelhálózat felvásárlásával összefüggő eljárását, amelyet azt követően indított, hogy a Digi Távközlési és Szolgáltató Kft. 2017 augusztusában húsz településen, köztük Oroszlányban is átvette a Greencom Kft. hírközlési rendszerét, a hozzá kapcsolódó előfizetői- és szerződésállománnyal, - közölte a GVH kedden az MTI-vel.A közleményben felidézték, hogy a Digi Távközlési és Szolgáltató Kft. összefonódásnak minősülő tranzakció formájában vette át a Greencom Kft. hírközlési rendszerét, a GVH pedig azért indított vizsgálatot, mert a fúzió elérte az 5 milliárd forintos összefonódás-vizsgálati küszöbértéket és egy település, Oroszlány esetében felvetődött a verseny jelentős mértékű csökkenésének lehetősége.
Kiemelték, hogy az eljárásban feltárt információk alapján azonban a verseny jelentős csökkenésének gyanúja és így a beavatkozás szükségessége nem volt tisztázható, és az eljárás további folytatásától sem várható eredmény, ezért a Versenytanács 2018. augusztus 2-án megszüntette az eljárást.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások