A Vodafone megalakítja a technológia területén dolgozó nők szervezetét

A Vodafone megalakítja a Women in Technology Hungary (WiTH) Egyesületet, amelynek célja, hogy olyan tudásmegosztó felületet hozzon létre, ami párbeszédet teremt a szervezet tagjai között, valamint inspirációt, mentorálást és szakmai támogatást nyújt a jövő női generációi számára - mondta Amanda Nelson, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója hétfőn, a nemzetközi nőnapon online sajtótájékoztatón.Az eseményen elhangzott, hogy az egyesülethez társalapítóként csatlakozik Lukács Anita, a Lenovo Magyarország ügyvezető igazgatója, valamint Horváth Dorka, a BOOKR Kids alapítója és ügyvezetője. Lukács Anita a WiTH programról elmondta, fontos, hogy legyen egy olyan fórum, ahol a technológia bármely területe iránt érdeklődő, pályaválasztás előtt vagy akár pályamódosítás előtt álló nők egyszerűen juthassanak információhoz a szakmai terület lehetőségeiről és kihívásairól.

    
Hozzátette, az IT iparágban még mindig 15 százalék körül mozog a női vezetők aránya a világon. A Lenovoban ez a szám 20 százalék körül van, a társaság pedig arra törekszik, hogy a következő 5 évben érjék el a 25 százalékos arányt. A legnagyobb akadálya jelenleg a gyorsabb változásnak az, hogy a szakmát nagyon kevés nő választja, a Women in Technology Hungary Egyesület megalakulása pont ebben segíthet - tette hozzá a Lenovo Magyarország ügyvezető igazgatója.
    

A Vodafone Magyarország által az MTI-nek eljuttatott közlemény szerint a technológiában tevékenykedő nők támogatására több nemzetközi példa létezik, Európa legnagyobb ilyen jellegű tech konferenciája a European Women in Technology a világ minden tájáról érkező, a technológiai szektorban tevékenykedő befolyásos és inspiráló nőket fogja össze egy előadássorozatban. Ugyanakkor kiemelték, hogy Magyarországon nem működik kifejezetten a nők technológiai szerepét erősítő program vagy szervezet, ezt az űrt kívánja betölteni a Vodafone Magyarország kezdeményezésére megalakuló Women in Technology Hungary Egyesület.
    

Közölték, az egyesület összhangban van a Vodafone globális céljával, hogy 2025-re a legjobb munkahellyé váljon a nők számára. Ennek elérése érdekében a szolgáltató azon dolgozik, hogy 2030-ig a vezetői pozíciók legalább 40 százalékát nők töltsék be a vállalatnál. A Women in Technology Hungary Egyesület honlapja a www.womenintech.hu címen érhető el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com