A zöld gazdaságfejlesztésről tárgyalt az EU környezetvédelmi tanácsa

Az uniós országok környezetvédelmi miniszterei 2014. október 28-án Luxemburgban tanácskoztak az EU hulladékpolitikájának jövőjéről, valamint az "Európa 2020" elnevezésű, átfogó uniós fejlesztési stratégia környezetvédelmi-fenntarthatósági vonatkozásairól - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI-vel kedden.

A tájékoztatás szerint a magyar delegációt vezető V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár elmondta: Magyarország támogatja az úgynevezett körkörös (hulladékmentes) gazdaságra való áttérés célkitűzését, és az erőforrás-hatékonyság növelését. Az államtitkár ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a hatályos uniós hulladékgazdálkodási előírások teljesítése is rendkívüli erőfeszítéseket igényel a tagállamok részéről. Az Európai Bizottság által nemrégiben javasolt ambiciózusabb célkitűzések különösen nagy terhet rónának a polgárokra, így a bizottsági javaslatban foglaltakat kellő körültekintéssel kell megközelíteni.

kornyezetvedelemFigyelembe kell venni a tagországok aktuális helyzetét, tényleges gazdasági teljesítőképességét és pénzügyi lehetőségeit, melyek meghatározzák a célok eléréséhez szükséges fejlesztésekre szánható ráfordítások korlátait.
A közlemény szerint V. Németh Zsolt kiemelte: a körkörös gazdaság megteremtésének feladatát a fenntartható termelés és fogyasztás oldaláról szükséges kezelni. A hulladékhierarchia csúcsán álló megelőzést csak akkor lehet elérni, ha nem a keletkezett hulladék, hanem a gyártási folyamatok vannak a figyelem középpontjában. A megelőzésre fordított erőfeszítések olyan megtakarításokat, technológiai újításokat eredményezhetnek a termelői és szolgáltatói szektor számára, melyek javítják a versenyképességet.

Az Európa 2020 stratégia félidei felülvizsgálata kapcsán a tagállamok megegyeztek abban, hogy a környezetvédelmi szempontok továbbra is jelenjenek meg a szakpolitikákban. A tárcavezetők egyetértettek abban is, hogy a 2010-ben elfogadott stratégia alapvető céljait és eszközrendszerét ne változtassa meg az EU. Ugyanakkor fontos, hogy a fenntartható növekedés érdekében a tagállamok aktívan kihasználják a zöld gazdaság fejlesztésében rejlő lehetőségeket - olvasható a tárca közleményében.
forrás:MTI

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com