Áder János: energiatárolás háborús körülmények között

Egy magyar cég, a Navitasoft Zrt. segíti a balti államok energiahálózatainak lekapcsolódását az orosz áramhálózatról, és az ő szoftvereik biztosítják Ukrajna villamosenergiáját is. Erről és az energia hatékony termelésének, tárolásának kihívásairól is beszélgetett Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke Füzi Ákossal, a Navitasoft Zrt. vezérigazgatójával a Kék bolygó című podcast hétfőn közzétett legújabb, a legnépszerűbb videómegosztó portálon is elérhető adásában.A Navitasoft éles piaci versenyben is képes Európa 14 országában, köztük a háborús Ukrajnában is az energiapiacot, a termelés, elosztás, szállítás és fogyasztás koordinálását kiszolgáló szoftverekkel támogatni.

Ezekben a hetekben éppen a három balti államot segítik leválasztani az orosz áramhálózatról, Ukrajna villamosenergiáját pedig háborús körülmények között is biztosítják.

Észtország, Lettország és Litvánia szorosan együttműködik. A Navitasoft Zrt. mintegy féléves munkával készítette elő az orosz energiahálózatról való leválásukat, bár ehhez kellettek a korábbi 6-8 évben kifejlesztett megoldások. Ukrajnában 8 millió dolláros világbanki finanszírozású projektje fut a cégnek. Olyan villamosenergiahálózatot kell üzemeltetni, amely háborús körülmények között is folyamatosan működik, miközben az is bizonytalan, hogy "mikor melyik trafó esik ki" - mondta Füzi Ákos.

A volt államfő emlékeztetett arra, hogy az oroszok az ukrán energetikai rendszert - termelést, elosztást és hálózatot is - támadták. A Navitasoft Zrt. segített abban, hogy egy orosz támadás után minél hamarabb helyreálljon az ukrán áramszolgáltatás - hangzott el. Füzi Ákos hozzáfűzte: egy ilyen munka jó referenciát jelent a cég számára, nemzetközi szakmai rendezvényeken is megvitatják.

A szakember elmondta: az idei év egyik nagy kihívása lesz a mesterséges intelligencia felhasználása az adaptív, alkalmazkodó rendszerekben. Beszélt arról is, hogy a Navitasoft Zrt. nemcsak Európa 14 országában van jelen, hanem Magyarországon is. Szoftvereikkel igyekeznek összehangolni az energiatermelést és -fogyasztást. Fontos, hogy a termelőhöz minél közelebb legyen a fogyasztás vagy a tárolás. A legnagyobb kihívás a napelemekből származó áram tárolása. A napelemeket általában okosmérőkkel szerelik, amelyek szinte percre pontosan tudják, mikor a legolcsóbb az áram a piacon. Magyarország az okosmérők elterjedtségét tekintve nem áll túl jól - tette hozzá.

Áder János elmondta: ahogy bővülnek a nap- és szélerőművek kapacitásai, új hálózatokat kell majd építeni, aminek jelentős idő- és költségigénye lesz. Amíg el nem készülnek ezek az új hálózatok, addig a meglévőket kell hatékonyabban kihasználni, továbbá energiaközösségeket is létre lehet hozni - emelte ki.

Ezzel kapcsolatban Füzi Ákos arra mutatott rá: a hálózatok kihasználásban vannak még tartalékok. Áder János szerint az akkumulátoros energiatárolás megkerülhetetlen.

Erről Füzi Ákos azt mondta: az akkumulátor főként kisebb mennyiségű energia rövidebb ideig tartó tárolására alkalmas. Az egy napon túli tárolásban már nagyok az energiaveszteségek - jegyezte meg.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com